Közel százmilliót keresett egy befuccsolt üzleten Tárnok fideszes alpolgármestere, a település több lakója lett kárvallottja az ügynek.

A Blikk cikke szerint Radics Ernő alpolgármester még 2007-ben vett rá arra több helyi lakost, hogy földjeiket adják el egy beruházónak, a bevétel 3 százalékát pedig ő, mint ingatlanközvetítő kaphassa meg.

Az üzlet azonban befuccsolt, de az alpolgármester pert indított a jutalékért, a bíróság pedig neki adott igazat. 

Radics egyébként egy 75 hektáros mezőgazdasági terület eladásában működött közre úgy, hogy alpolgármesterként az érintett terület átminősíttetésén dolgozott, mert ha ipari parkká válik a terület, akkor több befektetőt lehet bevonzani.

A szerződésekben Radics javallatára az szerepelt, hogy az első pénzmozgások után kéri a közvetítői jutalékának elutalását. Ő pedig keményen kérte is a pénzét – és nem zavarta, hogy az üzlet végül kútba esett –, és amikor többen nem fizettek, akkor átadta a követelést egy másik ingatlanos cégnek, az ügy pedig a bíróságon kötött ki, a már ismert végeredménnyel.

A Blikk megkeresésére az alpolgármester nem volt hajlandó nyilatkozni, sőt, meg is akarta tiltani, hogy bármit is írjon a Blikk újságírója az ügyről.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ez már mindennek a legalja amit ezek a szemetek megengednek maguknak büntetlenül !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
@justhpeter: az biztos van csak fasza gyerek nincs . pedig kurva nagyot lehet esni sötétben főleg ha Fideszes a szegény pára. Amikor még otthon laktam egy vámos tiszt járt így ( mankóval ) Kurva szemét volt. Sefteltem, ő mindent át is vett bármennyi volt mg egyszer le kapcsoltak a határon és vám büntett eceterá. na ki űlt az asztal mögött? Igen ő három évig hordtam neki a cuccot. amit eladott a dohány ajándék boltjába. De az irodába nem ismert megazt mondta, nem is hallotta még ezt a nevet. .- és ha még fenyegetem, fel is jelent. Oké barátom. A kocsmába egy fröccsért tudod mire képesek az alkimisták?
szép új világ
Így járnak azok akik FIDESZ-est választanak maguknak, vagy azzal üzletelnek. Megérdemlik!
quadrocopter
Patkányharács! Hordamódra! Nincs itt semmi újság!
Györe-Juhasz Eva
Ès mèg mindig a posztján,ès mèg mindig rontja a levegőt .
nezelodo
@justhpeter: Gerenda a faluban? Leégett a csárda és a kalandpark elfüstölésekor. És mekkora mákjuk volt a pénteki tűz után, vasárnap nyitott egy új kalandparkot a Pénztáros Lőrinc pár km-el arrébb, így nem keletkezett űr! Ezen még az a magánasszony sem segíthetett aki megfúrta az ellenzék népszavazási kezdeményezését. és milyen véletlen, a következő népszavazási fartúró is abból a völgyből jött, a Herceghalmi nagyon független magánasszony, a kopaszokkal! Hiába no összetart a váli völgyi dakota csapat!
Hellcat
Látszik, hogy megéri a fideszre szavazni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.