Tegnap írtunk róla, hogy egy halott asszonynál helyszínelő háziorvos a néni tárcáját is magával vitte, miután elhagyta a lakást. Az esetből botrány lett, a lopós doki pedig hamar rendőrkézre került.

A Blikk felkutatta Dr. E., a lopással gyanúsított orvos egyik kollégáját, aki azt vallja, az orvost nem a pénz érdekelte, csupán van neki ez a furcsa hajlama, hogy eltesz – többnyire értéktelen – tárgyakat.

Állandóan elvette a dobozainkat, melyekben az ételt hoztuk, és hasonló, szinte értéktelen dolgokat csent el a kollégáktól. De sokszor volt olyan is, hogy az utcai kukán talált valamit, amit azonnal zsebre tett. Úgy tudom ezért kellett már több munkahelyről is távoznia

- mondta el a Blikknek a kolléga, aki egyfajta gyűjtőszenvedélyt vélt felfedezni az orvosnál.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság: szabálysértési értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást az ügyben.

Dr. E tettét azzal magyarázta: fogalma sem volt, hogy pénz van a halott nő tárcájában, ő csak névjegykártyatartónak akarta használni a kissé viseletes pénztárcát.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Orvos létére tudhatná, hogy ezt kleptomániának hívják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
@vonotok: 17:11

...Söt !! Gyógyithatatlan !!!
Eladott Ország
img29.dreamies.de/img/382/b/ir7asmqjj6p.gif
Ha béka királylány lett volna, az én mesém is tovább tartott volna!
1magyar
Kleptomániás a doktor...Mesél majd az utókor! Tényleg van ilyen betegség, egy ismerősnek a felesége is ilyen volt. Szóltak neki a boltban és mindig rendezte a férj az "elmániált" árut.
Veleda
A halott néninek miért is volt elő a pénztárcája? Valamelyik hozzátartozója már azt kiürítette. Hülye doki csak egy rongyos, üres pénztárcát vágott zsebre. Hát ez volt a banánhéja. Amikor értékesebbet lopott, akkor nem bukott le:))
Desischado
Ezt kérem kleptomániának hívják, és kezeltetnie kellene magát!
sokanvagyunk
Úriember soha nem lop - megadja a módját - az kleptománia, mint ahogy az orvos sem borravalót kap, hanem paraszolvenciát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.