Van olyan, amikor a politikusok “elszólják magukat.” Nem a véletlen freudi elszólásokra kell gondolni, hanem amikor mindannyian ledöbbenünk, és el sem hisszük, hogy ezt valóban kimondták a szájukon. Így történt ez Kövér Lászlóval is. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetésének nagyatádi állomásán azt fejtegette, hogy ha a Fidesz-KDNP pártszövetség elveszítené a 2018-as parlamenti választásokat, mindazt, amit eddig felépítettek, “le fogják nullázni”, a szavazóknak ezért ezt mérlegelve kell dönteniük. Eddig ez rendben is van, menjünk egy kicsit tovább! Kövér azt mondta, 2018-ban nem négy évet buknának el, vagy nyolcat, mert “legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák” – fogalmazott. Ahogy az ellenzék “fizessenek a gazdagok” kampányából ki is derül, valóban nem titkolt szándékuk az, hogy bizonyos “gazdasági szereplők”...
Hátborzongató mondatot ejtett ki a száján Kövér, aminek sajnos a fele sem tréfa
Forrás:
ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megszólalt Robert Fico merénylője – elmondta, miért lőtt a kormányfőre
- Véget ért Robert Fico többórás műtétje, ilyen állapotban van most
- Szlovák miniszterelnök-helyettes: Ficónak több lőtt sebe van, állapota nagyon komoly, életveszélyes, még most ...
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
mégis van ebben a lenullzásban vmi... nyilván az összes nyilvántartást, az összes háttérszerződést végképp "titkosítanák". Elégetnék, számítógépeket tönkretennék...
nyanya001
“Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk, nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból, amit tettünk, nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is”
Ez biztos. Mert még egy ilyen szarkavaró, aljas, gengszter kormány nincs Európában.
Az országot szétloptátok, hazudtok cinikus vigyorral reggeltől reggelig, és maradtok még 4 évet, ennek az országnak végképp befellegzik !
Etiópia hozzánk képest a gazdag országok közé fog tartozni.
Ez biztos. Mert még egy ilyen szarkavaró, aljas, gengszter kormány nincs Európában.
Az országot szétloptátok, hazudtok cinikus vigyorral reggeltől reggelig, és maradtok még 4 évet, ennek az országnak végképp befellegzik !
Etiópia hozzánk képest a gazdag országok közé fog tartozni.
Pálinkafőző Rézüst
@Equus: és eljöve megint a hosszú bitek éjszakája...
Pálinkafőző Rézüst
Ebben a történetben a Kövérmszmplaci a hátborzongató...
nevemnick
,,... nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is”
Erre vágyik egész Európa, sztálinbajszú sopánka.
Ember, Európa a vezíreddel együtt már a belső migráncsok közé sorol, aki csak az európai adófizetők pénzére vágyakozik. An égy év még nektek csak azért kell, hogy a beérkező lovettával a tulajdonotokként bánjatok.
Erre vágyik egész Európa, sztálinbajszú sopánka.
Ember, Európa a vezíreddel együtt már a belső migráncsok közé sorol, aki csak az európai adófizetők pénzére vágyakozik. An égy év még nektek csak azért kell, hogy a beérkező lovettával a tulajdonotokként bánjatok.
Peller Anikó
A hátborzongató kövérmapszli.
Eladott Ország
"Kövér beszél elszámoltatásról, amikor az orrunk előtt lopják el még azt is, ami le van betonozva. Idióta haverja a saját kertjébe épít közpénzen futballstadiont. Ezért a kommunista Kínában nyilvánosan felakasztanák. Észak-Koreában nem élné meg a reggelt. Mikor mert volna bármelyik kommunista vezér ilyet megtenni? Rosszabbak, mint a kommunisták. Ezek beszélnek a kommunisták koncepciós pereiről, amikor a fél szocialista párt a vádlottak padján ül az ő bűncselekményeikhez képest nevetséges vádakkal, amelyeket a Fidesz pártkatonája, Polt Péter képvisel? A kommunistázás semmi más célt nem szolgál, minthogy ideológiát adjanak a fasiszta diktatúrának: azért nem lehet őket leváltani, nehogy visszajöjjenek a kommunisták. De hol vannak itt rajta kívül kommunisták? A kommunisták a nyolcvanas években ezerszer különbek, tisztességesebb és felvilágosultabbak voltak náluk. Érthetetlen, hogy Kövért hogyan engedhették 1986-ban maguk közé. A negyven évet azért emlegeti, mert már negyven évig akarnak uralkodni és leválthatatlanok lenni. A kommunisták azért akartak uralkodni, nehogy visszajöjjenek a fasiszták, a fasiszták azért akarnak idők végezetéig uralkodni, nehogy visszajöjjenek a kommunisták. Ideje lenne, ha a demokraták mindkét diktatúrát elkergetnék örökre."
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Ez biztos. Mert még egy ilyen szarkavaró, aljas, gengszter kormány nincs Európában.
Az országot szétloptátok, hazudtok cinikus vigyorral reggeltől reggelig, és maradtok még 4 évet, ennek az országnak végképp befellegzik !
Etiópia hozzánk képest a gazdag országok közé fog tartozni.