Korózs Lajos szocialista politikus tette fel azt a kérdést Rétvári Bence államtitkárnak, hogy hányan kapnak ma több százezer forintos vagy akár milliós nyugdíjat. Rétvári az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján válaszában közölte: 2014-ben 674-en, 2015-ben 923-an, 2016-ban pedig már 1944-en kaptak legalább 300 ezer forintnyi nyugdíjat, azaz egy év alatt megkétszereződött, két év alatt pedig majdnem megháromszorozódott a számuk. Eközben a szolgálatban töltött évek átlaga nem változott: az továbbra is 44,1 év. Rétvári válaszában közölte azt is: „ma már a nyugdíjasok csaknem a 70 százalékát megkapják annak az összegnek, amit aktív éveikben kerestek. Míg ez az arányszám a szocialista kormányzás mélypontján mindössze 54 százalék volt, addig tíz év alatt, 2016-ra 67 százalékra emelkedett.” Rétvári szerint a legmagasabb és legalacsonyabb nyugdíjak közötti különbség egyébként nem is számít nagynak Magyarországon
Háromszor annyian kapnak több százezres nyugdíjat, mint három éve
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Nem hívta fel a nemzet színészének választott Kulka Jánost, ezzel egy 24 éves tradíciót szakított meg Vidnyáns...
- Zelenszkij kiállt, elmondta, miről is beszélt olyan hosszan Orbánnal
- Károlyt felemészti a félelem Meghan miatt: a király retteg attól, amit menye vele és az egész királyi családda...
- Óriási botrányt rendeztek az RTL nézői, a Való Világ idei szériája akkora csalódás, amit képtelenek feldolgozn...
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
London a harmadik legnépesebb magyar város Budapest és Debrecen után, mindent megtesznek, hogy a második legnépesebb legyen. Az egészséges, felnőtt adó és járulékfizető fiatalok elmennek külföldre a "normális életért", akik itthon fizették az átlagnál magasabb adót és járulékokat, TB-t, nyugdíjat, költöttek, fogyasztottak, egészségügyi ellátást meg alig vettek igénybe. Helyette maradnak az inaktívak, akik ugye nem fizetnek be, hanem inkább költeni kell rájuk. A 3 890 000 dolgozó már most sem képes 3 millió nyugdíjas nyugdíját kitermelni. A nyugdíjjárulék-plafont eltörlésével egy csapásra 51 milliárd forint bevételhez jut az állam, ám ennek lesznek következményei is. Ezzel a lépéssel ugyanis nemcsak az történik, hogy effektíve több járulék folyik be, hanem adott esetben több járadékot is kell fizetni,írja a Napi Gazdaság.