Péterfalvi Attila egyetért azzal, hogy az átláthatóság érdekében jegyezni kell a külföldi támogatású civil szervezeteket, de a jelzést kiterjesztené a belföldi támogatással működő civil szervezetekre – a kormányzat, politikai párt vagy gazdasági szereplő által támogatott csoportokra is, írja az MTI.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke közleményben tájékoztatta Gulyás Gergelyt, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét.

Péterfalvi egyetért azzal, hogy a civil törvény hatálya alá tartozó külföldi érdekcsoportok befolyásolhatják Magyarország politikai és társadalmi életét, ami szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelent – de azt is hangsúlyozza, hogy

a hazai támogatású civil szervezetek is alkalmasak lobbitevékenység, politikai vagy kormányzati propaganda közvetítésére, ezért esetükben is elvárható a teljes transzparencia.

A NAIH elnöke ennél tovább is megy, és közérdekből a vallási szervezetek támogatási hátterét is teljesen átláthatóvá tenné – bár erről a tervezett civiltörvény amúgy nem rendelkezik.

Péterfalvi Attila felvetései ugyanakkor csupán javaslatok, amiket Gulyás Gergelynek csak megfontolnia kell a a törvényjavaslat parlamenti vitájában, elfogadnia nem kötelező ezeket.

Ha a törvényjavaslatot mégis módosítanák a NAIH javaslatai alapján, akkor több kormányzati támogatású szervezet – köztük az országos plakátkampányokat folytató Civil Összefogás Fórum is be kellene mutassa, pontosan honnan is kapja forrásait.

A CÖF egyébként tagadja, hogy milliárdos kampányköltségekkel dolgozna, és arra hivatkoznak, hogy 2015-ben mindössze 55 millió forintból gazdálkodtak. Kérdés, hogyan telt ebből a 2016-ban az országos bohóckampányra, a Gyurcsány Ferencet és Vona Gábort egy platformra emelő, néhol több emelet magas plakátokra és molinókra.

Egyébként nemrégiben úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Náray-Szabó Gábor, a kormányközeli Professzorok Batthyány Köre elnöke, hogy nem bánná, ha a belföldről támogatást kapó civil szervezetekre is kiterjedne a szigorított ellenőrzés, és 7,2 millió forint felett részletesen be kellene számolniuk támogatásaik forrásáról.

„Állunk elébe, körünk kizárólag tagsági díjakból tartja fenn magát”

– mondta.

Ráadásul, a civil törvény megtetszhet a környező országok kormányainak is – ekkor viszont az Orbán-kabinet kényszerülhet magyarázkodásra: tavaly év végén két nap alatt közel 37 milliárdot utaltak át ugyanis határon túli szervezeteknek, idén pedig egy 7 milliárdos hiteltámogatást küldtek vajdasági gazdálkodóknak.

- írja a Magyar Nemzet.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Ezt nem fogja Gulyás figyelembe venni mert akkor pl. a CÖF-öknek is be kell számolni mennyi pénzt kaptak a kormánytól propagandára.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Határon belüli állami támogatáson élők nyilvánosságra hozatala? Na, ebből se lesz semmi.
szaboria1
Ezt nem fogja Gulyás figyelembe venni mert akkor pl. a CÖF-öknek is be kell számolni mennyi pénzt kaptak a kormánytól propagandára.
quadrocopter
A Cöf szarban van, de majd kihagynak pár milliót megint! Mert megtehetik a csicskák!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/04/08/a-mi-adonkbol-finanszirozzak-az-ellenunk-vivott-szabadsagharcot/
A mi adónkból finanszírozzák az ellenünk vívott szabadságharcot. Nemzetünk emberminisztere, Balog Zoltán kinevezte országunk főcivil vezérének Csizmadia
Lászlót. A békemenet főszervezője, a Civil Összefogás Fórum elnöke „2015 szellemi honvédője” mostantól Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsának elnöke is. Majd pedig örömmel bejelentette, hogy az idei évben a Csizmadia vezette szervezet 4,6 milliárd forintot oszthat szét a civil társadalom erősödésének támogatása érdekében. A 2012 óta már kiosztott 17 milliárd forinton túl. Ebben az a nagyon tragikomikus, bár távolról sem újszerű, ezért aztán meglepődni sem lehet rajta, hogy Csizmadia Lászlóról elég sok minden elmondható, de az bizonyosan nem, hogy ne az Orbán­kormány feltétlen és elkötelezett híve lenne tűzön­vízen, árkon­bokron, tökön­babon keresztül. Természetesen mindaddig, ameddig fel nem bukkan egy erősebb kutya. Ha pedig a kormánycivileknek, cöföknek, békemeneteknek és egyéb, a hatalomhoz feltétlenül lojális brigádoknak pénzre van szükségük, azt adják össze kizárólag a fideszes szavazók. Én egy büdös fillért nem szeretnék adni erre a célra.
kukac50
A kormány is számoljon el minden uniós forrással minden befizetett adóforinttal,
Azok is számoljanak el akik adóelkerülés apropóján sport kluboknak mennyi pénzt utalnak!
A kormányunk a külföldre adott pénzekkel is számoljon el! Mészáros Lőrinc külföldi focicsapatának miért adtak 1 milliárdot? ki hatalmazta fel a kormányt?
Egyszerű vidéki erre lenne kíváncsi.
Hari
Na ez se lesz sokáig a NAIH elnöke ! A becsületes, tisztességes magyar (l. állami, azaz adó fizetők) pénzéből finanszírozta civil szervezetek elképzelhetetlen,, hogy ilyen huncutságra vetemedjenek. Akkor minek sz ellenőrzésük ? Orbán sámán csak tudja !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.