Hahó, Fidesz! Azzal tisztában vagytok, hogy Nagy-Britannia sose volt része az egységes európai bevándorlási politikának, ellenben egykori kiterjedt gyarmatbirodalmából százezerszámra fogadta be a bevándorlókat? Mert a Fidesz szerint "a tömeges bevándorlás terrorveszélyt hozott az európai polgárokra", és ennek az EU elhibázott politikája az oka. "Ismét kérdezzük: még hány ártatlan európai embernek kell meghalnia, hogy Brüsszel megváltoztassa elhibázott bevándorláspolitikáját?" - kérdik. Azt most talán hagyjuk is, hogy Nagy-Britanniában már a bevándorlási válság 2015-ös kirobbanása előtt is jelentős volt a terrorveszély, hogy mást ne mondjak, 2005 júliusában két héten belül két súlyosabb merényletet hajtottak végre szélsőséges iszlamisták Londonban. Tárgyunk szempontjából most említésre méltóbb, hogy
A Fidesz máris megtalálta a manchesteri robbantás felelősét, Brüsszelt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az életével játszik, aki nem mos fogat esténként, az egyik vezető halálok előzménye a lepedékes fogsor
- Ne csak az edények tisztítására használd a mosogatógép tablettát. El sem hiszed, mi mindenre jó még
- „Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett...
- Ezért lehet hasznos a jellegzetes autista gondolkodásmód
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
@Mirabilis: bizony a fidesznek több esze van mint neked, az orránál fogva vezeti az országot, hülyét csinál belőled (sajnos a többiekből is), telehazudja az agyadat miközben ellopja az életedet. És észre sem veszed.
A migráció lovaglása egymagában is választási győzelmet jelent és a kretén ellenzék meg te is erre csak rájátszol a tiltakozással. A migrációt meg kell állítani amin az iszlám és az afrikai inváziót értem, teljesen mindegy miféle háborúk dúlnak az ő hazájukban.
Nem fogadhatsz be 2 milliárd embert. Erre játszik rá a fidesz nagyon okosan.
Az ég óvjon minket, amikor a gazemberség és az okosság találkozik.
Már nemcsak a londoni polgármester muzulmán, nemcsak 100 hívatalos scharia bíroság van Londonban, nemcsak a 'Mohammed' név a leggyakoribb az újszülöttek között, nemcsak a brit multikulturalisták etetik az izlám fundamentalistákat, hanem 423 új mecset épült az utóbbi idõben, miközben 500 templom zárta be a kapuit.
'Londonistan' ma már muzulmánabb, mint sok más muzulmán ország együttvéve, írja a The Wall Street Journal (Religious Conversions)
Ez se a klasszikus hazugovics értelemben vett MIGRÁNS, EZT MEGINT ELBASZTÁTOK FIÚK!!!
Új hozzászólás