Másodfokon is Juhász Péter javára döntött a bíróság. Szerdán másodfokon is elutasította a bíróság Rogán Antal propagandaminiszter Juhász Péterrel szemben benyújtott keresetét. Rogán azt sérelmezte, hogy az Együtt politikusa azt állította: Rogán Antal bűnöző, és bűnözőkkel üzletel. Juhász a 24.hu-nak elmondta: az ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amelyben megállapították, hogy a Fidesz politikusának volt kapcsolata bűnözőkkel, így Juhász joggal fogalmazhatott meg olyan véleményt, amelyet bizonyítékok támasztanak alá. Rogán azért perelt, mert Juhász azt állította, Rogán még polgármesterként Portik Tamással üzletelt, amit a propagandaminiszter tagadott. Juhászék ezért szembesíteni akarták Rogánt a börtönben ülő Portik Tamással. Ez végül nem történt meg, mert Rogán nem ment el a tárgyalásra. Portik vallomása ugyanakkor több ponton is alátámasztotta Juhász Péter kijelentéseit.
Döntött a bíróság: Rogán Antalról hivatalosan is kimondható, hogy bűnöző
Forrás:
nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ezt eddig is tudtuk, a bíróság legfeljebb HIVATALOSSÁ TETTE!!!
Tonyo te egy mocskos tetű BŰNÖZŐ VAGY!!!
Tonyo te egy mocskos tetű BŰNÖZŐ VAGY!!!
lampa laz
Ha már szabad kimondani, h bűnöző akkor miért nem tartóztatják le?
grincss
Vajon Orbánról mikor lehet ugyanezt hivatalosan kimondani?
Ő a Capo di tutti Capi
Azé', az sem semmi :-)
Ő a Capo di tutti Capi
Azé', az sem semmi :-)
quadrocopter
Nem is volt kérdés, hogy bűnöző-e a szutyok mocskos sunyi állat, hanem az, hogy mikor lesz felkötve!
papa.49
@quadrocopter: Ez az 1 milliárdos kérdés...
szaboria1
@lampa laz: Mert a Polt bagázs a feljelentések ellenére sem hajlandó érdemi vizsgálatot tartani. Ez ma magyar ország.
elnyomott
Ha az egyik börtönben ül, a másik miért van még szabadlábon???
Cefi
@elnyomott: Mert megtalálta a zsák a poltját...
lampa laz
@szaboria1: Igazad van, a kérdés csak "költői" volt.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Ő a Capo di tutti Capi
Azé', az sem semmi :-)