Külföldön megalázzák, megtapossák és megköpködik a magyar munkavállalókat, mire elérik a sikert – mondta Bíró Lajos séf az ATV Egyenes Beszéd című műsorában... Akkor miért mennek Nyugatra a magyar vendéglátósok? Bíró Lajos séf szerint 3-4 év után többet tudnak hazahozni, mintha Magyarországon dolgoznának. Azt ugyanakkor senki nem teszi hozzá, hogy „embertelen körülmények között laknak” ketten-hárman egy szobában, napi 16 órát dolgoznak és „szétzilálják”. Hozzátette: a fia Bécsben dolgozik az Intercontinentalban, ahol 1000-1200 eurót keresnek, ami azért nem egy álomösszeg. A séf szerint, aki külföldön sikeres lesz, az évek alatt éri el a sikert, addig pedig „megalázták, megtaposták, megköpködték, mindent csináltak vele, amíg föl tudott állni”. A magyarországi helyzettel kapcsolatban úgy véli: lesz olyan vendéglátós, akinek valóban a munkaerőhiány miatt kell majd bezárnia, de hogy miért hagyja el ennyi magyar az országot, azt nem tudja. A magyar vendégek szerinte árérzékenyek, és...
Bíró Lajos séf: Kint megköpködik a magyar vendéglátóst
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 2,144 milliárd forint volt a tét
- Kína stratégiai partnerei lettek, és most lehet, hogy lemondhatnak az EU-tagságról
- Nem akármilyen borra lepte meg Orbán Viktor Hszi Csin-pinget
- Rendkívüli képességet kapott a csernobili atomkatasztrófa túlélője, a tudósok is elhűltek a farkasok átalakulá...
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
Itthon
- 2024. May 11., 19:46
Százezreket bukhat, ha ezt elmulasztja – Itt a lista miért jár pénz
Itthon
- 2024. May 11., 19:27
Ez meg hogy lehet? – A kínaiak magyar pilótákat keresnek az állami repülőgépekre
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azt mondod, hogy Pesttol 200 km-re a kolkod 1200 eurot keres - 360 ezer forint felett !, annyit keres, amennyinek a felet keresi egy magyar szakorvos -, es az neked nem eleg???
A hidegvizet se erdemled meg, ha csak ezert a riportert jottel haza...
Remelem, teged rendszeresen kopkodnek...
Hazudos szemetlada...Csak egyszer tenne ilyet a fonokod, masnap mar a birosag elott allna...
Miert allitja ez a gane, hogy megalazzak, meghurcoljak oket... Ebbol a vilagon semmi nem igaz! Es akkor beleteszik ezt a riportot a TV-be?
Majd megkeresem az Intercontinentálban a " fiát ", aki 1ooo-1200 € munkabért kap havonta ??
Ilyen csak a mesében van, itt egy mesterszakács fizetése ilyen elökelö helyen 2500€ körül van...A takonypóc az ecserin vehette a titulust,...
Kulonben pont az a baratunk rokkant bele a magyar egeszsegugybe az Amerikai Idegsebeszeten, aki sef volt kint, es mondta, hogy na jo, akkor most o 67 evesen elmegy nyugdijba. Allati nehezen elengedtek, aztan 2 het mulva meg visszahivtak SOS, es sajnos akkor kapott egy gerincservet, amit otthon aztan sikerult jol elkurni, de a lenyeg, hogy aki jol dolgozik, mindegy, milyen nemzetisegu, azt allatira megbecsulik...
Az egesz magyar sajto egy nagy hazugsag-lufi, csak egy gombostu kene neki, es mar repulnenek is a holdig a firkaszai...
Volt kis 18 éves fidelitaszos kis köcsög egyszer a társaságomban
- Már únom Bécset, hetente járok ki vásárolni... Mire én : - Hova jársz
Bécsbe, melyik részére ?? - Hát a Máriahilferstrasszéra ! ( 2016)
Ez buli volt 1990-1994...:-)
Mondom neki, tegyél 100 €-t az asztalra, melléteszek én is 100-at, és
ha tudsz 5 keresztutcanevet mondani ezen a 4000 méteres utcán,
Tied a 200 !!! Csak habogott, hebegett, égett mint a Reichtstag...
Ennyit a Bécsben dolgozó kis köcsögökröl !!!
1500 €-ban állapodtak meg! (Germaniában 8.84 € a min.órabér)! Miért nem men-
tek tovább a gyökerek!? Természetesen jó lett volna nekik a nyelvismeret és az
"anyagismeret" ill. a labanc-konyha ismerete keresztül-kasul! Magyarországon
"chef" az ott nem "chef"! Az iparban sem "Meister" a "mester" !!.. miért is lenne? :--(
250 Ft-os órabérért dolgoztatnak a balatoni éttermek!!! A szakácsok bérét a szezonhoz igazítják, amit írtam. Júliusban és augusztusban kapják a legmagasabb bért, májusban minimálisat 80-120 ezer, majd július-augusztusra 150-180 ezer forintot/hó! (Egy-két jobb szakácsnak megadják a havi 200-220 ezret is! – hűhha..) Ezért dolgozzanak itthon, Bíró lajos, te fideszes seggnyaló!
Mert mindenkinek csak egy élete van és azt szeretné normálisan leélni. Azt nem tudom, itthon mennyit keres egy szakács. Nyilván óriási a szórás. De kötve hiszem, hogy rommá fizetik őket. Ahogy abban is kételkedem, hogy a szakiskola, vagy tanfolyam elvégzése után csupa kis gordonremzi nyüzsögne az országban. Sőt, nem tartom valószínűnek, hogy itthon komoly tőke nélkül, csupán szorgalommal és tehetséggel valaki 3-4 év alatt karriert tud építeni. Angliában meg de. És lehet, hogy mindezt úgy tudja megtenni, hogy évente többször külföldi nyaralásra is futja, van megtakarítása, nem kell félnie, hogy elveszíti a megélhetését és nem ragad be élete végéig a krumplihámozó mellé.
Új hozzászólás