A Jobbik szerint Orbán Viktornak választ kell adnia arra, hogy 2010-ben csalással jutott-e kormányra. Követelik, hogy ne bujkáljon tovább, hanem magyarázza meg, a kormányváltást lehetővé tévő kampányaikkal csalást követtek-e el. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a választási csalás kérdése már csak azért is fontos, mert a 2010-es győzelemnek köszönhető egyebek mellett az új alaptörvény és a 2014-es győzelmet jelentő új választási törvény, továbbá az, hogy már minden fontos pozícióba barátok és rokonok kerülnek, és közpénzek százmilliárdjai jutnak hozzájuk, valamint, hogy "a lopás és a korrupció állami szinten elfogadott" lett. Megismételte, hogy pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és 2018-as kormányra kerülése esetén is vizsgálná a kérdést. A képviselő megjegyezte, hogy az ingyenkampányról bizonyára Orbán Viktor is tudott, mert a Fideszben semmi nem történhet Orbán Viktor tudta nélkül...

Forrás: alfahir.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.