A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet. Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a kormánypártok 2010 óta megőrizték a nyugdíjak reálértékét, a rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklésével pedig több pénzt hagytak a nyugdíjasoknál, akik ezután is minden segítséget megkapnak tőlük ahhoz, hogy biztonságosnak és könnyebbnek érezzék mindennapjaikat. "Az idősek megbecsülése, tisztelete nem lehet kérdés" - hangsúlyozta Fónagy János, megjegyezve ugyanakkor, hogy ezt az ellenzéki oldalon nem így gondolják. Példaként említette, hogy a baloldalon most is "ugyanazok osztozkodnak és tülekednek", akik kormányon a "nyugdíjasokat csak átverték és kihasználták", Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig megengedhetetlen stílusban sértegette a nyugdíjasokat.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Fónagyot hortelen megrohanta az amnézia legsúlyosabb fajtája.
János figyelj és memorizálj !
- ki vette el a magánnyugdíijpénztári megtakarításokat ?
- ki vette el a rokkant-nyugdíjasok pénzét ?
. ki adóztatta meg a szolgálati nyugdíjakat ?
No, hülye gyerek, van még kérdésed ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Azt mondja Jónagymarha János,hogy 2010 óta megőrizték a nyugdíjak reálértékét,a gázárcsökkentéssel, az élelmiszerek áfájának csökkentésével. Érdekes,nálam semmit nem csökkent a gázszámlám,pedig kiszámoltam,hogy m3-ben kb ugyan annyit használok. valahol nagyon elcsúszik a dolog.Szarabb lett a gáz minősége? Ez is benne van,mert 10 éve a rakottkrumpli fél óra alatt kész lett,ma már majd egy órát van a sütőben mire ehetővé áll össze.Ugyan ez van a fűtéssel.,pedig az ablakokat 3 éve hőszigeteltük.Még is sokkal több időbe telik mire annyira meleg lesz a szoba,hogy már nem vacogunk.Igaz,ez a többlet fogyasztás megmutatkozna a m3-nél,de úgy próbálok spórolni,hogy télen nappal 18 fok van a lakásban,éjjelre meg 16.Akkor úgy is be vagyunk takarózva. Az élelmiszer áfájáról hiába beszél.Nem néztek utána,hogy mit tettek a cégek az áfacsökkenéssel.ugyan annyiért adnak mindent,sőt van amit jóval drágábban,csak az áfacsökkenéssel megmaradt pénzt elosztják a főnökség közt,meg ha nagyon kell akkor abból fedezik a boltok korszerűsítését. Így piszkosul nem vagyunk kisegítve az áfa csökkentéssel. Ugyan így lenyúlnák a cégek az adócsökkentéseket is.Akkor sem lenne olcsóbb semmi,legfeljebb a multik haszna lenne nagyobb..Egy csomó tényleg beteg embert kivágtak a rokkant nyugdíjból,mert ugye szimuláltak.Az meg sem fordult a fejükben,hogy akik addig megtudták venni a nyugdíjjogosultságot, azok ez után is megtudják venni. Mindig van olyan orvos,akit meglehet venni.Itt azokkal szúrtak ki nagyon,akik annyira betegek,hogy olyan állapotban sehová nem veszik fel,de rehabilitációs munkát nem tudnak nekik adni..Legalább is olyat nem,amit fél kézzel,vagy fél lábbal meglehet csinálni.csak egyetlen egy ilyen nagyon okosnak jutna eszébe,hogy kipróbálja,csak egy hónapra,hogy annyiból él meg,mint egy nyugdíjas. De nem a több százezer forintos nyugdíjasok,hanem azok,akik még a 70.000ft-ot sem érik el.
telegdilaci
@szaboria1: Ők könnyen ugatnak,lázítanak,hány nyugdíjas vén szar ül a Parlamentben,nyugdíj mellett,felszedik a képviselői fizetéseket,jobb lenne hallgatnának!
magyarbakancs
ezek beszélnek ,hogy a ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat.
Kicsi szösszenet a rokkant nyugdíjat megszüntetek ,és minden szerzett jogot elvettek tőlük.
Utazási kedvezményt,rendkívüli nyugdíj emelést.Egyszeri segélyezést.
Mert mivel nem számítanak rokkant nyugdíjasnak.
A pofátlanság teteje ezek a becsületes emberek Fidesz.
Nessy
Azért nem tudom mit szólnának a képviselők, meg a kinevezett haverok, ha ők is 1 - 2 % emelést kaptak volna az utóbbi időben? Ha egy havi jövedelmük 10%-t kapnák évvégi jutalomként, esetleg évvégén egy tízezer forintos utalványt?
Miután a nyugdíj mellett dolgozni csak úgy lehetett, hogy vagy nyugdíj, vagy fizetés, természetesen rájuk nem vonatkozott. A pedagógust a születésnapján kiebrudalták, a parlamentbe, minisztériumokba, ez nem kötelező. Biró nem lehet 62 év felett, de a nem létező alkotmányt védheti, mint alkotmány bíró!
Uraim! Még nem demens az egész ország!
szaboria1
@telegdilaci: Szerintem csak a parlamentben ülők nyugdíjasokra gondolhatott a Fónagy. Mert ezek nem járnak kis falvakba, hogy látnák a helyzetet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.