Vasárnap délre az előrejelzésnek megfelelően megérkezett a hideg front az országba.

Megérkezett az orkán erejű széllel a hidegfront, kiadták a vörös riasztást

A meteorológiai szolgálat kiadta a legmagasabb, vörös fokozatú riasztás az ország északnyugati járásaira.

A kora esti órákban kell az orkán erejű szél pusztításával számolni. Azon sem kell meglepődni, ha néhány helyen villámlani fog – írtuk korábban.

Az MTI jelentése szerint az Észak-Dunántúlon és az ország középső területein – köztük a fővárosban – van másodfokú (narancs), több észak-nyugati járásban harmadfokú (piros) riasztás érvényben.

Megérkezett az orkán erejű széllel a hidegfront, kiadták a vörös riasztást

Az éjfélig szóló figyelmeztetés szerint a nap folyamán Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém megyében lehetnek a legmagasabb fokú (piros) riasztások. A többi megyében másodfokú, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

A gyors mozgású, markáns hidegfront hatására előbb az Észak-Dunántúlon, majd országszerte mindenütt északnyugatira fordul, és erősen viharossá fokozódik a szél. A 100 kilométer/óra feletti széllökések az ország egy északnyugat-délkeleti tengelye mentén az úgynevezett szélcsatornában a legvalószínűbbek. Ezt követően várhatóan a kora esti órákig nagyobb valószínűséggel a Dunántúl északi és középső területein, illetve a középső országrészben átmenetileg 110-125 kilométer/óra közötti széllökések is előfordulhatnak síkvidéken. Az ország egyéb részein, elsősorban a Dél-Alföld térségében sem zárható ki egy-egy 110 kilométer/óra körüli vagy afeletti széllökés. A kissé magasabban fekvő területeken, illetve a Balaton térségében egy-egy 125-140 kilométer/óra körüli széllökésre is van esély – írták.

Megjegyezték továbbá, hogy a front mentén – nagyobb eséllyel középső területeken – helyenként villámlásra is számítani lehet.

Késő estétől veszíthet a szél jelentősebben erejéből, de éjszaka is lehetnek még néhol viharos erősségű széllökések. Hétfőn nagyobb eséllyel már csak az Észak-Dunántúlon lehet 70-80 kilométer/óra körüli a szél erőssége.

(met.hu/MTI)

Cikk-kép: pixabay.com, met.hu, időkép.hu, címlípkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@Lepényleső: ma, 15:38
Nekünk nem kell félni senkitől, - csak konzultáljatok - mert az erős ember mindenkitől megvéd.
zoom.hu/wp-content/uploads/2017/10/image3_1500-1.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.