Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére – emlékeztetett.

A feketén dolgoztató munkaadók aggódni kezdhetnek a jövő héten

A kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhivatal rendelkezésére álló egyéb információk alapján. Így például az a vállalkozás biztosan számíthat ellenőrzésre, ahol az online kasszák adóhivatalhoz érkező adatai alapján egyértelműen látszik, hogy egyszerre nyolc pénztárgépbe is ütnek bevételt, azonban csak két munkavállaló van bejelentve – jegyezte meg Tállai András.

A foglalkoztatói bejelentések szabályossága mellett az adóhivatal azt is figyelemmel kíséri, hogy a dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot. Ellenőrzésre azok a vállalkozások is számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, de a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá.

A kockázatelemzők rostáján fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek – közölte az államtitkár.

Tállai András kiemelte, hogy az eljárások csak március 13-án indulnak. A rendelkezésre álló több mint egy hetet érdemes kihasználni, mert ilyenkor még szankciómentes a hibajavíthatás – húzta alá. A munkaügyi szankciók mellett egymillió forintos mulasztási bírságra kell, hogy számítson az alkalmazottját feketén foglalkoztató vállalkozó, többek között ezért is célszerű minden érintettnek mielőbb rendezni munkavállalóinak jogviszonyát. Amellett, hogy a bejelentéssel elkerülhetőek a súlyos szankciók, a dolgozók érdekét is ez szolgálja, mivel csak a legálisan foglalkoztatott alkalmazottaknak jár a táppénz és a nyugdíj – jegyezte meg az államtitkár.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
A geci galeri tagok nyugodtak lehetnek, hogy bőven lesz idejük elrejteniük cselédjeiket míg jön a nav, ha nem sikerül akkor sincs baj, ott pöffeszkedik a korrupt nav hivatalnok a pénzünkből és elsikálja a padlón a szart.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadsanca
...és még valami. A NAV-ot ki vizsgálja? Elsősorban a korrupcióra gondolok. Mert egy kis "olajozással" minden "simán" működik. Nem de bár?
nyanya001
Na kérem szépen !
Elég lenne munkabér fizetéskor munkaadókhoz kiszállni
megnézni mit a kap a nyomorult melós adózott jövedelemként,,
és mi az amit kézbe kap.
Tudom, a kisvállalkozókat annyi adóteher nyomja, hogy kénytelen a csalásra.
De ennek egyszer véget kellene vetni mert a melós lóf*szt fog kapni nem nyugdíjat !
Ébresztő emberek !
mackoka46
A geci galeri tagok nyugodtak lehetnek, hogy bőven lesz idejük elrejteniük cselédjeiket míg jön a nav, ha nem sikerül akkor sincs baj, ott pöffeszkedik a korrupt nav hivatalnok a pénzünkből és elsikálja a padlón a szart.
Kookas
@mackoka46: ne aggód őket nem ellenőrzik.
mackoka46
@Kookas:Lehet, hogy csak kamuflázs ellenőrzést tartanak.
mackoka46
@nyanya001: Hát a nyugdíjunkat már megvédte a kócos fogú büdös bárcás qrva !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.