Szél-kormány - avagy az előzményekFotó a Népszava online címlapján 2018. 03. 12. Az LMP eredményre vezetőnek gondolt stratégiával indult neki a 2018-as választásoknak. Úgy gondolták, hogy elhatárolódva a megosztó személyiség, a Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök által vezetett Demokratikus Koalíciótól, és a kormányváltás nem akarásával megvádolt MSZP-től, a Lehet Más a Politika lesz a baloldal vezető ereje, a kormányváltó erő. De legalábbis a Fidesz uralta következő parlamentben a legnagyobb demokratikus ellenzéki frakció. (Az MSZP megvádolását jól segítette Botka kiütése a miniszterelnök-jelöltségből és az ezt övező szocialista belharc, valamint Demeter Márta „átigazolása” az MSZP-ből az LMP-be.)Programjukba két erős pillért emeltek, legalábbis a közvélemény ezt a kettőt tartja számon: Paks 2 megszüntetését Hadházy Ákos vezetésével az államgépezetet, a gazdaságot teljességgel átszövő korrupció leleplezését, ill. majdan kormányzati erőként annak megszüntetését. A...
Az LMP lekéste a versenyt
Forrás:
gerillamarketing.blog.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 9., 12:12
Oroján Sándor: „Sokkal boldogabb lenne a haza Gyurcsány Ferenc nélkül”
Itthon
- 2024. May 9., 11:55
Mire ment el a 850 milliárd? – ezt építették be a frissen elkészült kínai szupervasútba
Itthon
- 2024. May 9., 11:07
Nem jön ki a matek Karácsony Gergely ajánlásai ügyében – valami nagyon nem stimmel
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Nekem mondhat bárki bármit! Schiffer óta írom, hogy az lmp a fidesz háttérpártja!
Kritizálja a fideszt, hogy azt higgyük ellenük vannak, de a lényeges dolgokban úgy tesznek, hogy az a fidesz érdekeit szolgálja. Schiffer feljelenti Gyurcsányt, Bernike elmegy Posványosra és beül Orbán és Tőkés közé akkor, amikor ellenzéki politikus már azért becsületsértési pert indítana, mert egy újságban egy oldalon említették ezekkel, majd ugyanez a Bernike tesz meg mindent, hogy ne legyen teljes az összefogás.

karma1
@Manhattan: A cikk iroja ad meg egy eselyt Berninek: meg csak azt allitja, hogy el FOG indulni az errodalodas utjan, ha igy viszonyul az osszefogashoz meg a kampanyhoz, pedig mar el is indult - ezt mutatjak a januar-februari szavazatvesztesek...
Pedig Berni lehetett volna mas is, mint politikus...
Pedig Berni lehetett volna mas is, mint politikus...
JAJMÁR
Nem jó irány, ha "verseny"-nek aposztrofálnak ellenzék és ellenzék közötti különbségeket. Kéretik megérteni, kedves meg nem érteni akarók, hogy vannak olyan ellenzéki emberek, vagyis választók, akiknek nem tetszik pl. a déká! Vagy az emeszpé! Engedtessék már meg nekik, hogy a saját értékrendjük szerint válasszanak. OKÉ?
Nagggyon unom az alázós cikkeket. Gonoszak, buuták, semmi, de semmi pozitívuma nincs. Egy dologért jönnek létre, alázni, alázni és gyűlölködni. Elegem van ebből! Érti?
Amúgy az összes megélhetési blogból!

verőce21
Nem hallottátok, "megélhetési blogolók"? :)
De akkor itt a vég, a veszteség, ha az ellenzéki csoportosulások utálják egymást! Megértik ezt a választók is. Alakul szépen a Fidesz győzelem. :)
Csak a pontos szavakba öltözött értelem vezetheti az élet homályában az embert.

Nessy
@verőce21: "Csak a pontos szavakba öltözött értelem vezetheti az élet homályában az embert."
Meg a voksokért, kamupártokért kifizetett sok milliárd forint!
Meg a voksokért, kamupártokért kifizetett sok milliárd forint!
bencemacska
@Manhattan: ma, 19:10
Gondolod, most Schiffer mentes az LMP???
Gondolod, most Schiffer mentes az LMP???
verőce21
@Nessy: (20:04) Nem tudom mire célozol, gondolsz, "kamupártok", "sok milliárd forint"?
Csak találgatni tudnék. Én úgy gondolom, választást tudni kell lebonyolítani.
Csak találgatni tudnék. Én úgy gondolom, választást tudni kell lebonyolítani.
bencemacska
@verőce21: ma, 20:10
Törvényesen lebonyolítani?
Törvényesen lebonyolítani?
verőce21
@bencemacska: Igen, a törvény az elég diktatórikus jellegű.
bencemacska
@verőce21: ma, 21:57
Viszont ha a törvény nem demokratikus, hanem diktatórikus, akkor a lebonyolítás már hiába demokratikus. A végeredmény: kuss!
Viszont ha a törvény nem demokratikus, hanem diktatórikus, akkor a lebonyolítás már hiába demokratikus. A végeredmény: kuss!
verőce21
@bencemacska: Demokratikus törvény nincs sehol. :)
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 7., 20:15
Azahriah nem áll meg a Puskás Arénánál – Meghódítja a mozikat is
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Meg a voksokért, kamupártokért kifizetett sok milliárd forint!