A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki a gyanú szerint arról tett bejelentést, hogy a Balassagyarmati Törvényszék épületében bomba fog robbanni.

A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki a gyanú szerint arról tett bejelentést, hogy a Balassagyarmati Törvényszék épületében bomba fog robbanni.

A Balassagyarmati Törvényszék telefonszámára egy ismeretlen nő tett bejelentést 2018. március 21-én 8 óra 2 perckor azzal, hogy a törvényszék épületében 20 percen belül bomba fog robbanni. A helyszínre érkező járőrök a közintézmény környékét lezárták, valamint gondoskodtak a törvényszék és a szomszédos főügyészség épületének kiürítéséről is. Az épületet a bombakutató rendőrök hamarosan átvizsgálták, azonban robbanószerkezetet nem találtak. Ezt követően a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az ismeretlen telefonáló felkutatását.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bevetési Alosztály munkatársai 2018. március 24-én 20 óra 40 perckor a feltételezett telefonálót sikeresen azonosították és budapesti tartózkodási helyén elfogták.

Itt van a bombával fenyegetőző, megbilincselt budapesti nő képe

A rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított H. Ildikó 41 éves budapesti lakost közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A nő a nyomozóknak beismerő vallomást tett, elmondta, hogy előre megtervezetten, elváltoztatott hangon ő hívta fel a Balassagyarmati Törvényszék telefonszámát azzal, hogy az épületben bomba fog robbanni. A hatóság tagjai az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával küldik meg az illetékes ügyészségnek.

(police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Na ugye, hogy mennyire eredményes a terrorelhárításunk, ezt nézzék a fanyalgók! Ja hogy azt kérdezik hogy a 98 előtti valós robbantgatók közül miért nem sikerült egyet sem megtalálni? Mert akkor még felkészületlenek voltak! Persze, ha kell újra azok lesznek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.