Semjén Zsolt szerint a kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott, és azt vallotta, hogy minden nemzet, nemzetrész és nemzetiség Istennek egy gondolata, egyszeri és megismételhetetlen érték. A temesvári Szent György-székesegyházban, Pál József Csaba püspök hétfői felszentelési ceremóniáján mondott beszédében fejtette ki nézetét. Semjén Zsolt felidézte: Jézus azt kérte híveitől, hogy “minden népeket” tegyenek tanítványaikká, és nem az egyes emberekre utalt. Hozzátette: a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével lehetővé tette a fennmaradását a kibontakozását, és mindig elutasított két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust.“Az egyháznak küldetése és feladata az is, hogy a sokszínűség és a gazdagság jegyében minden nemzetet tanítson, minden nemzethez eljuttassa Krisztus üzenetét, hogy minden nemzet, nemzetrész és kisebbség a saját anyanyelvén, a saját kultúrájában dicsőíthesse az Istent” – fogalmazott nagy tapsot aratva a...
Semjén: A kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az életével játszik, aki nem mos fogat esténként, az egyik vezető halálok előzménye a lepedékes fogsor
- „Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett...
- Ne csak az edények tisztítására használd a mosogatógép tablettát. El sem hiszed, mi mindenre jó még
- Ezért lehet hasznos a jellegzetes autista gondolkodásmód
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Miközben EZEK hülyítik azokat, akik tolják a SZEKERÜKET, illetve és Kubatov közpénzből fizetett pártkatonáit:
.
RémeSS ezek után részt venni BÁRMELY TÜNTETÉSEN
.
www.youtube.com/watch?v=c3P_91kU1iI&t=117s
.
Miért is? Amiatt, mert
.
www.youtube.com/watch?v=EcOzi0uKAxo
.
Ennél, EZEKNÉL nincs lejjebb!
.
Koránál fogva ROGGYANT az EMLÉKEZETE?
.
A VIDÁM BARAKKBAN 3 évente lehetséges volt megfelelő valutával, útlevéllel külföldre utazni!
.
Úgy látszik, hogy ELFELEJTETTE milyen érzés volt a HATÁRT ÁTLÉPNI, nem nemzetiként, csak úgy, és VISSZATÉRNI!
.
Ma már a TÖBBSÉG SZÁMÁRA ugyan SZABAD az út, de nincs lóvéja, kis-, nagy túlzással csak LÁBBUSSZTAL közlekedni, v elhagyni ezt velük elátkozott országot!
.
Különben a nála három évvel fiatalabb gyermekem KERESZTELÉSÉRE saját otthonunkban került sor, de nem VILLOGUNK, hogy micsoda KERESZTÉNYEK vagyunk, csak SZALMASZÁLAT adtam a gyermekem kezébe, ha NEHÉZSÉGEI vannak a NAGABETŰS ÉLETBEN, miattuk is, fohászkodhasson a Jóistenhez!
Új hozzászólás