Szent István királyunk Nyugat-Európát választotta, a szocialisták szerint ez a követendő – erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a nemzeti ünnep alkalmából közzétett Facebook-üzenetében hétfőn. Augusztus 20. nem csak egy hosszú hétvége tűzijátékkel, hanem annak az ünnepe, hogy Szent István több mint ezer éve megalapította a magyar államot és egyúttal a Nyugathoz tartozást választotta – mondta Tóth Bertalan. Szent István intelmei szerint egy király legfőbb erénye az alázat, nem pedig a gőg, vagy a "gyűlölség". Ma azonban Magyarországon egy olyan, kereszténydemokráciát hirdető kormány van, amely megbélyegzi a jogvédőket, rendőröket küld a hajléktalanokra, és rátámad a független igazságszolgáltatásra. Ezzel a politikával 600 ezer honfitársunkat üldözték el az országból – mondta az ellenzéki politikus. Az MSZP a Szent István által kijelölt, Nyugat-Európába vezető utat tartja helyesnek – tette hozzá. "Küzdeni fogunk a devizahitelesek jogaiért,...
Szent István meg az MSZP
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás