Kövér László házelnök fogadta hétfőn a hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan török államfőt.

Kövér: Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra
Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája / Pető Zsuzsa

Az Országgyűlés sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Országházban folytatott megbeszélésen Kövér László azt mondta:

Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra. Kiemelte továbbá, hogy az eurázsiai ország politikai és gazdasági stabilitása nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára fontos.

A házelnök a két ország közötti politikai kapcsolatokat kiválónak értékelte, és kifejezte az elkötelezettséget az együttműködés további elmélyítéséért.

Kövér László kitűnőnek és sokrétűnek nevezte a két ország törvényhozásai közötti hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat is, külön kiemelve: 2010 óta – elnöki, alelnöki, bizottsági és képviselői szinten – több mint 50 találkozót tartottak.

Ezt a kapcsolatot tovább erősíti majd a két ország parlamenti baráti tagozatainak jövőbeli együttműködése

- tette hozzá.

A közlemény szerint a török államfő a politikai kapcsolatok tovább építése mellett

a gazdasági kapcsolatok erősítését is szorgalmazta, kijelentve: egymás országaiban való befektetésre ösztönözi mind a magyar, mind a török üzletembereket.

A felek fontosnak nevezték a széleskörű kulturális és oktatási együttműködést is – olvasható a közleményben.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Akivel Orbán találkozik, már aki hajlandó vele találkozni, vagy amerre bölcs külügyérünk jár, az már mind a stratégiai partnerük, egész addig, amíg nem szólnak egy rossz szót Orbánra, mert akkor oda a partnerség, és kiderül, hogy Soros bérencek.
papa.49
Az ,,alkanász,, mikor megy ,,tanulmány útra,, a törökökhöz ???
RonaGyuri
igen Laca ez a diktátor a ti stratégiai partneretek az EU elleni ámokfutásotokban! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.