Bár csökken a szegénység, mégis a lakosság közel 20 százaléka, vagyis csaknem 2 millió ember van kitéve a szegénység, vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának Magyarországon. A KSH friss adatai szerint tavaly javult a háztartások jövedelmi helyzete, 2017-ben az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 9,3 százalékkal magasabb volt, mint 2016-ban. A nettó jövedelem 8,4 százalékkal, a reáljövedelem pedig 5,9 százalékkal nőtt. Fülöp Attila, az EMMI államtitkár azt nyilatkozta: "De van még egy nagyon fontos része ennek a tanulmánynak, amelyik arról szól, hogy jövedelmek hány százaléka származik munkából. Ebben pedig 2010-hez képest 2017-ig egy jelentős javulás van: 65,3 százalékról 72 százalékra nőtt a munkajövedelemből származó jövedelem. "A KSH szerint azonban a relatív jövedelmi szegénység 1 millió 227 ezer, a munkaszegénység pedig csaknem 400 ezer embert érint Magyarországon, de közel egymillióan vannak azok is, akik több alapvető kiadásokat sem engedhetnek meg maguknak.
Dolgozói szegénység: Ekkora zuhanást egyik környező országban sem mértek
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 11:31
Döntött a bíróság: Orbán Viktornak fizetnie kell – Ezze biztosan nem számított a miniszterelnök
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
mfor.hu/cikkek/makro/hiaba-a-rezsicsokkentes-tobbet-koltunk-lakhatasra-mint-tiz-eve.html
mfor.hu/cikkek/makro/19-millio-magyar-csak-almodhat-a-215-ezres-netto-berrol.html
hvg.hu/itthon/20181128_Az_Audi_dolgozoi_nem_kernek_a_kormany_rabszolgatorvenyebol
.
--- A háztartások életszinvonala 2017
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/hazteletszinv17.pdf
.
Arról nem is szólva, hogy már a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ELSZÁLLT, mint a győzelmi zászló, mivel - kivéve a NER Bt tagjait -, ledolgozva, ma még a 8 órát, mint a meszes rohan a másod-, harmad állásába abból a célból, hogy a LEGELEMIBB életfeltételeket képe legyen biztosítani, amúgy klf. színűen, hol szürkén, hol feketén, legalább is az én környezetemben KI VANNAK DÖGÖLVE a túlmunkától, és a napi gondok megoldásától!
Új hozzászólás