Orbán Viktor a Kormányinfón így fogalmazott: "Azt az illúziót kell feladnunk, hogy a növekedésünk kizárólag újabb és újabb emberek munkába állásától remélhető. Ez azért illúzió, mert elfogytunk: 4,5-5 milliónyian vagyunk. És miután nem akarunk bevándorlást Magyarországon és"nem akarunk tömegesen vendégmunkásokat Magyarországon",nekünk ezzel a méretű gazdasággal kell egy Európa élvonalához tartozó életminőséget biztosítanunk a magyar emberek számára". Orbán azt is elmondta, jó, ha munkaerőhiány van, mert így a munkavállalók több pénzt tudnak maguknak kialkudni ugyanazért a munkáért. Ezért is érdekes, amit Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős PM-államtitkár válaszolt Oláh Lajos MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére: hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon?Nos a számok azt mondják, egyre több. 2016-ban 6303, 2017-ben 9274, míg 2018-ban mintegy 11 ezer munkavállalási engedélyt adott ki az állam különböző hatóságaink keresztül. A "szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...tízezer...én dolgoztam olyan helyen ahol ennél több alkalmazott volt valaha...szóval ez most hánytorgatás vagy kérkedés ?
silber13
@Csizmás Kond: Ez az általad közölt " több alkalmazott" vendégmunkást jelent?? példáulukrán,vaymás nációka?
Csizmás Kond
@silber13: ...azok elméletileg mind magyarok voltak...ugyanis akkor még nem volt sem divat sem lehetőség erre a jövök-megyek lehetőségre.
silber13
@Csizmás Kond: Akkor - hajól értem - ők nem volak a szó szoros értelmében vett vendégmunkások,hanem saját országukban dolgozó munkavállalók! Jól értem?
Csizmás Kond
@silber13: ..fogalmam sincs hogy érted vagy hogyan akarod érteni...ez egy nyugatmagyarországi gépgyár volt ahol én az életet elkezdtem...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.