A nyilvánosságra hozott CIA jelentések szerint a Szovjetunió a második világháború lezárása után néhány évvel már el is kezdte a magyar uránkészletek feltérképezését, lényegében a magyar tudományos élet (és talán a magyar hatóságok) bevonása és tudomása nélkül. Az 1947-1950 közötti időszakban a szovjetek több feltételezett lelőhelyet is megvizsgáltak és beazonosítottak. 1952 és 1953 között indultak meg a hivatalos, nagyobb volumenű, magyarországi kutatások, de még nyíltan szovjet vezetéssel. A szovjet kutatások nyilvánvalóan támaszkodtak a magyar kutatási eredményekre is, de azok aligha voltak a kutatási irányok kizárólagos forrásai. A sikeres kutatások eredményeként létrehozott Bauxitbánya Vállalat, mint fedőcég az első években teljesen szovjet irányítás alatt állt. Bizonyítható, hogy a Bauxitbánya Vállalat szovjet vezetése olyan minisztertanácsi határozatokat is megkapott, melyek szigorúan titkosak és korlátozott terjesztésűek voltak. A beruházás nagyobbrészt szovjet...
Szovjet befolyásszerzés a magyar uránkészletek felett
Forrás:
jogalappal.hu
Feltöltő: jogalappal
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 19:12
Lesz vita a köztévén – Reagált az MTVA
Itthon
- 2024. May 10., 19:05
Ennyi volt! Máris jön az áremelés a benzinkutakon
Itthon
- 2024. May 10., 18:35
Ez az igazi kampányolás – Arról vitatkoznak, hol vitázzanak
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:52
III. Károly nem hajlandó szóba állni Harry herceggel, aki továbbra is fekete bárány a szemében
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Új hozzászólás