Elfogadhatatlannak tartják az ellenzéki pártok, hogy 38 képviselőt pénzmegvonással büntetne Kövér László házelnök a december 12-ei, parlamenti akciójuk miatt.„Nem véletlenül javasoltam sok esetben a legsúlyosabb kiróható pénzbírságot, mert azt gondolom, hogy minden határt átlépett az ellenzék” – fogalmazott Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Elmondta, ráadásul, míg korábban csak egy-két ellenzéki politikus viselkedett hasonlóan, a legutóbbi esetnél már egyöntetűen csatlakoztak és gyűltek össze a baloldali képviselők. A házelnök úgy véli, a történtek együttvéve a magyar parlamentarizmus mélypontjának számítanak, ezért a büntetések és szankciók ennek megfelelően a csúcson kell, hogy legyenek. Szerinte az, hogy az ellenzék összetéveszti az utcai politizálást és a politikai aktivizmust a politikusi helytállással az Országgyűlésben, azért van, mert hiányzik az intellektuális képességük és elfogyott a türelmük. Látják, hogy nincsenek „azonos súlycsoportban” a...
Kövér László: Minden határt átlépett az ellenzék
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
- Mennyit kell még kibírnia Novák Katalinnak? Durva baleset híre rázta meg a családját
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
A gyermek nem felelhet az apa tetteiért, bár meggondolandó, hogy nem Kövér-apukát vették föl az egyetemre teljesítmény nélkül, hanem a gyermekét. Aki azután számtalanszor bukott az egyetemi vizsgákon, mert ott már nem volt érvényes a kitüntetés hatása.
Két alkalommal évismétlésre is kényszerült. Még a 2,0 átlagot elérő diákok is 5 éve alatt végezhettek a jogi karon,
Kövérnek ez 7 évbe került. (Deutsch Tompika 14 és fél évéhez képest igazán szép eredmény.) Jutalomból került az MSZMP KB-hoz tartozó Társadalomkutató Intézetébe.
Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.