Visszaüt a nagy állami leépítés: felvirágoztatná például a kormány a vízi turizmust, de az elbocsátások nyomán most épp bezárják a hajózási vizsgaközpontok felét. Más területen is akadnak hasonló visszásságok. Belesápadtunk, amikor megkaptuk a Hajózási Hatósági Főosztály levelét pár héttel ezelőtt: ebben arról értesítettek, hogy a köztisztviselői létszámcsökkentés miatt kisebb lett a kapacitásuk, s nem lesznek képesek az elmúlt években megszokott mennyiségű vizsgázó fogadására – panaszolta a Népszavának egy kelet-magyarországi, kishajóvezetői képzéssel foglalkozó cég vezetője, és azzal folytatta: – Azt is közölték, hogy a szegedi, tokaji és komáromi szolgálati pontjaikon jelenleg nincs munkatársuk, így ezeken a helyeken márciustól megszűnik az ügyfélfogadás, ezután Budapesten, Siófokon és Mohácson lehet csak vizsgázni. Mindez ott is visszaüt majd, ahol van vizsgabázis: egy balatoni cég vezetője szerint hiába érdeklődnek egyre többen a vízi turizmus iránt mert,...
Túltolták a kirúgásokat: fennakadásokat okoz a köztisztviselői létszámcsökkentés
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Itthon
- 2024. May 23., 04:40
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
amit megspékeltek a szokásos pártkatona mentalitással
Sokan figyelmeztettünk rá, hogy a létszám-csökkentés várhatóan az érdemi ügyintézők kirúgását jelenti, miközben a totál alkalmatlan vezetők száma még növekszik is.
A minap a Magyar Hírlap „szakértője ” fogalmazott így – bár ő a tudományos életre vonatkoztatta, ami ott erős túlzás -: „helyeket ismeretségi alapon, kapcsolatok révén adják, pedig elég kicsi az esélye annak, hogy éppen az én unokaöcsém a legjobb egy-egy kiírt posztra”! =))