A Bors szerint miközben a Szögi család jogi képviselője arról beszél, hogy az ifjabb H. Dezsőnek megítélt ötmilliót zárolni fogja a végrehajtó, a Szegedi Törvényszék nem tud semmiféle végrehajtási eljárásról. A nem megfelelő „tartási körülmények” miatt pert nyert az állammal szemben ifjabb H. Dezső: az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottjaként 17 évre ítélt férfi ötmillió forintot kapott kártalanításként az általa kifogásolt börtönállapotok miatt. Sokáig úgy tűnt, hogy ez az összeg az áldozat családjának megítélt 42 millió forintnyi kártérítés része lehet, ám a Bors információi szerint a Szögi család jelen pillanatban nem számíthat arra, hogy végrehajtsák H. Dezsőn a tartozást. A Bors kérdésére ugyanakkor a Szegedi Törvényszék azt közölte: a bíróság megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, hogy kiderüljön, a terhelttel (vagyis H.-val) szemben van-e kártérítési eljárás. Azt válaszolták: „Az volt megállapítható, hogy a kártalanítás iránti kérelemmel összefüggésbe hozható...
Megkaphatja az ötmilliót az olaszliszkai lincselő?
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Barátaik állítják: a rákbeteg Katalin hercegné és Vilmos herceg élete pokol
- Medvegyev: Moszkva a Nyugat három legnagyobb fővárosát fogja bombázni
Nagyvilág
- 2024. May 6., 19:54
Oroszország keményen megfenyegette Londont – Nem ez volt az első eset
Itthon
- 2024. May 6., 19:22
Szijjártó szerint "Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő"
Itthon
- 2024. May 6., 18:55
Nagy Márton szerint van jövőnk az űriparban – Rögtön építünk is egy gyárat 10 milliárdból
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás