Egyelőre legalábbis. Vajon miért?Az Árpád híd állomást Göncz Árpád városközpontra keresztelték volna. Az átnevezést a XIII. kerület polgármestere, az MSZP-s Tóth József kezdeményezte, a fővárosi közgyűlés meg jóvá hagyta. És bár a rekonstrukcióról szóló, bemutatott látványterveken láthatóak voltak az új állomásnevek, a BKV Zrt. is megerősítette az átnevezéseket. Mégsem történt szinte semmi. Pedig az erről szóló közleményben még hangsúlyozták is, hogy a névváltoztatás a felújítás apropóján külön költségek nélkül valósítható meg, mivel a tájékoztató elemek teljes cseréje megtörténik. A Fidesz-alapító publicista Bayer Zsoltot korábban egyenesen megdöbbentette az átnevezés híre. Az Echo TV Sajtóklub című műsorában egyértelmű állásfoglalása szerint közölte, hogy mindezt nem szabad megengedni, ha ez megtörténik, oda kell menni és le kell verni a táblát. "Gyerekek ne legyen, és ha majd kiírják az Árpád helyére, hogy Göncz, oda kell menni és le kell verni! "
Hiába ígérték, nem nevezték el Göncz Árpádról az Árpád hídi metrómegállót
Forrás:
magyarnarancs.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás