Budapesten drágultak a legjobban az ingatlanok tavaly a világ nagyvárosaival összehasonlítva – derült ki az egyik nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadó cég felméréséből. 

Sehol a világon nem láttak akkora drágulást tavaly, mint Budapesten

Budapest vezeti azt a listát, amelyen a világ 150 nagyvárosát állították sorrendbe aszerint, melyikükben drágultak a legjobban a lakások 2018-ban. A magyar főváros az elmúlt öt évben folyamatosan benne volt az első tízben, tavaly majdnem 23 százalékos emelkedéssel végzett az élen a Knight Frank ingatlan-tanácsadócég Global Residential Cities Index listáján.

Az index készítésénél a 2018 negyedik negyedéves árakat vetették össze 2017 azonos időszakának áraival, hivatalos állami statisztikai adatokra, illetve jegybanki jelentésekre alapozva. Az első tíz helyen kizárólag európai és ázsiai nagyvárosok végeztek. Budapest mögött éppen hogy csak lemaradva a kínai Hszian városa végzett a második helyen, jelentősen megelőzve a hollandiai Rotterdamot és a portugáliai Portót.

Az USA-ban Phoenix, illetve Atlanta vezeti a tavalyi listát nyolc-, illetve hatszázalékos drágulással. Az Egyesült Királyságban Skócia fővárosa, Edinburgh áll az élen hétszázalékos plusszal, London csak a 123. lett 0,7 százalékos lakásár-emelkedéssel.

Az első helyezettek rettenetes drágulása ellenére az elmúlt év lassulást hozott a világon a lakások áremelkedésében. Míg 2017-ben a városok 87 százalékában kellett többet fizetni az otthonokért az egy évvel korábbihoz képest, addig 2018-ban már "csak" 79 százalék volt ez az arány. Ennek hátterében általános gazdasági jelenségek állnak.

Forrás: napi.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Pegero: Igaz, a Várban is elkel az összes. Szociális alapon, de elkel.
És a fideszfunkcik 8 éves gyerekei között is nagy a kereslet.
A folyton növekvő alapterületűek minisztergyereknek előre félretéve, szülői támogatás mellett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
és ez semmi ahhoz képest, ami az elmúlt pár héten a hazai piacokon tapasztalható =))
Sámannus
Úgy tudom a sütőpor a legdrágább. Sehol nem kell mindennap a szerves trágyát takarítani slaggal csak a bulinegyedben. Valamikor itt volt a lókaki, mára az embereknek ment el az esze.
Pegero
Nem kell félni, hogy üresen maradnak a lakások!
namihami
@Pegero: Igaz, a Várban is elkel az összes. Szociális alapon, de elkel.
És a fideszfunkcik 8 éves gyerekei között is nagy a kereslet.
A folyton növekvő alapterületűek minisztergyereknek előre félretéve, szülői támogatás mellett.
fideszes gyökér
@Pegero: több pénzből többet lehet költeni. Ennyi. Orbán Viktor miniszterelnök úr is előre megmondta, hogy ez így van.
szep napot
Ameg az arabok, zsidok, ororoszok es kinaiak ugy veszik a budapesti ingatlanokat mint a cukrot, az ar noni fog.
arcmás
Fidesznyik nyugdíjasok, kössétek fel a pelenkátok - inkontinencia rulez: Lesz ez még így se!

A narancssárga lejárt szavatosságú dögkútból származó csirkefarhát csak nektek, csak most... csak mindig (a CBA saját terméke a "piros"), a fideszé a narancssárga.
Oh, jeah...
RonaGyuri
Még a derék KSH is el-el pöttyent valamit

igaz közben megint előadja a számvarázslatát

„Rekordnövekedést mutatnak a fogyasztói árak a legújabb KSH-jelentés szerint. Leginkább az friss élelmiszerek drágulnak - majdnem ötödével kell többet fizetni a gyümölcsökért, zöldségekért.” – számol be néhány portál. Pontosabban aki egy-kettő. A darabra többség (kormány-fun) érdeklődését nem keltette fel, míg az olvasottabb, de csekély-számú (nem egyértelműen kormány-imádó) inkább a jelentés olyan mondatait említi, hogy „A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése alapján a februári 3,1 százalék után az elmúlt hónapban 3,7 százalékkal emelkedtek. Ilyen mértékű növekedésre elemzők szerint 2013 óta nem volt példa. ”. Ami azért valamivel finomabban hangzik, mint a jelentés 20%-osnak vallott emelkedése.
A dolog igazi poénja – bár az igazat megvallva ez már rég nem poén, már annyiszor bedobták, már-már vetekszik Matolcsy pöttyeivel -, hogy a 20% az úgy jött ki, hogy szerintük is „burgonya 44 százalékkal, a vöröshagyma 48 százalékkal, a fejes káposzta pedig 53 százalékkal drágult.”! S akkor még nem is tettünk említést a tényekről – csak mondom néhány kattintással meg lehet találni pl. budapesti piacok árait, amiből akár folyamatában is lehet értékelni a változásokat – amik ennék drasztikusabb árakat mutatnak. Hogy stílusos legyek a közel 5-üde sokkal inkább több mint négy 5-öde!! =)) A humán értelmiségieknek: nem 20, hanem 80!!!
justhpeter
Hála pártunk és kormányunk 9 éve tartó jó teljesítményéért, ebben semmi meglepő nincs. Lassan csak az "kuka-elit" számára lesz élhető város Budapest. Viszont ne felejtsük el, a budapestiek is erre szavaztak.
Desischado
Zöldséggyümölcs aranyáron, de telik a népnek. Amíg tűr, addig biztosan.
Pegero
@fideszes gyökér: 00:06
Tökéletesen igazad van és ezt csak azok nem értik, akik mást sem értenek! Pontosabban, semmit nem értenek!
fideszes gyökér
@Pegero: aztaa, hogy te mekkora nagy észkombájn vagy... megérte rád költeni azt a 80 milliárdot...
És lájkolod, meg még válaszolsz is.
khmmm...

http://propeller.hu/itthon/3023550-rakosista-...
fideszes gyökér
@Pegero: csodálatosak ezek a képek, meg animgifek, de nem segítenél inkább esetleg egy nyomozásban?
időd szerintem lenne rá ezen hülyeségek helyett.
Pegero
@fideszes gyökér: Lásd milyen jó vagyok hozzád, segítek!
Megadom a koordinátákat: d. sz. 34° 21′ 29″, k. h. 18° 28′ 19″
Szóljál, ha jó nyomon vagy!
fideszes gyökér
@Pegero: az apartheid rendszer megbukásának helye. Mi ezzel a gond?
Pegero
@fideszes gyökér: Mivel a remény hal meg utóljára, gondoltam a Jóreménység foka ad némi bíztatást a túlélésre! Miben segíthetek, mit nyomozzak ki neked? Elárulom, egy valamit még nekem sem sikerült kiderítenem! Fogalmam sincs hová tűnt Fletó plagizált szakdolgozata?!
fideszes gyökér
@Pegero: na ja az is volt valahogy, de a faszt se érdekel már az a szakdolgozat, mert vannak itt nagyobb gondok is.
Például hogy miből fizette ki a magánrepülőzéseit a zorbánviktor nevű miniszterelnökúrnak titulált kecskebéka.

A Csányi azt mondja kifizette.
A vagyonnyilatkozatban nincs rá utalás.

Számla?
Nyugta?
iluminati
@fideszes gyökér: Igen kifizette az adófizetők pénzéből,vagy Brüsszel utalta át..."feketén".. Nav. becsukta a szemét... nemzeti hörcsögöt nem fenyegeti az adóhívatal 162 ft-os adóhátralék miatt...
durbnincs
Aki a tanárokat nem becsüli, a jövőt nem becsüli.
Aki az egészségügyet nem becsüli, az a jelent nem becsüli.
Aki a múltat nem becsüli, és próbálja átírni, az a múltat nem becsüli.

Orbán nem becsüli a múltat, a jelent és a jövőt sem.
Ennyi.
durbnincs
Hogy van az, hogy nálunk drágább minden, mint az osztrákoknál?
Ők honnan szerzik be az árut, amihez olcsóbban jut a lakosság, amikor a kinti üzletek vezetői és dolgozói is jobban keresnek, mint nálunk?
Hogy van ez?
Pegero
@durbnincs: Kitől várod a választ???
Tudod mit?! Segítek megválaszolni, miért drágáb nálunk minden!
https://www.youtube.com/watch?v=IPljy3inMnA...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.