Balogh Krisztina úgy döntött, hogy nem magánlevélben reagál a közmédia által küldött felkérésre, ezért az MTVA-tól kapott felszólításán túl megosztott velünk egy nyílt válaszlevelet is. A levelet Balogh Krisztina engedélyével teljes egészében közöljük: „Mélyen tisztelt Papp Dániel Vezérigazgató Úr! Sajnálom, ha bármilyen módon azt a látszatot keltettem, hogy az M1 esetében nem egy objektív, pártatlan, kiegyensúlyozott hírcsatornáról van szó, hanem a kormányzó Fidesz-KDNP kampányeszközéről. Valójában be kell látnom, hogy ez a sugallat hamis, szemben az MTVA teljesen tényalapú tájékoztatásával, ezért elismeréssel kell adóznom kollégáim fáradhatatlan oknyomozó tevékenységéért, amellyel részletesen bemutatták és felgöngyölítették az olyan korrupciógyanús történeteket, mint a trafikmutyi, a Microsoft-botrány vagy az Elios-ügy. A közszolgálatiság mércéje szerint feltárták azt is, hogy miből gazdagodott meg hirtelen a miniszterelnök egykori gázszerelője, Mészáros Lőrinc, vagy...
Perrel fenyegeti az MTVA a propagandáról kitálaló egykori riportert
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
luiz
Értem én az iróniát, de az nem fegyver egy gátlástalan maffia ellen.
luiz
@luiz: Folyt. Elovassa 5-10 ezer ember oké. A nagytöbbséghez el se jut, de ha mégis azt se tudják miről szól, majd legfeljebb összeollóz nekik belőle valamit az MTVA, hogy ők is megértsék
nemkati
Az MTVA minden országos napi- és hetilapnak, minden vidéki médiának eljuttatja Balogh Krisztina bocsánatkérő magánlevelét, mely a következő:
„Mélyen tisztelt Papp Dániel Vezérigazgató Úr!
Sajnálom, ha bármilyen módon azt a látszatot keltettem, hogy az M1 esetében nem egy objektív, pártatlan, kiegyensúlyozott hírcsatornáról van szó, hanem a kormányzó Fidesz-KDNP kampányeszközéről.
Valójában be kell látnom, hogy ez a sugallat hamis, szemben az MTVA teljesen tényalapú tájékoztatásával.
Örömmel láttam, hogy a köztévében egyáltalán nem érvényesül kettős mérce. Tanúsíthatom, hogy az MTVA-nál töltött időszakban sosem szembesültem cenzúrával.
De mindezeknél nagyobbra becsülöm az MTVA-ban, hogy hozzáértő elemzőket hívnak szakérteni a közéleti műsoraikba. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy a vendégek minél több létező véleményt megjelenítsenek
Őszintén kérek bocsánatot a cégtől, mert az MTVA igyekszik betartani a közszolgálatiság alapelveit.
Barátsággal,
Balogh Krisztina,
volt munkavállaló"

Nessy
A királyi média annyira "tiszteli" a tényeket, hogy még véletlenül sem foglalkozik vele, nem zavarja vele össze a hívek gondolatait!
Azért aranyos, mikor a jó hírnevét félti! Pedig ahol nincs, ott ne keress!
Azért aranyos, mikor a jó hírnevét félti! Pedig ahol nincs, ott ne keress!
SystemError
Ez mekkora! Respect a bátor és szellemes stílusért. Az meg, hogy ez a baszadék, hírhamisító Pöcs Dániel művel elképesztő, de hát ő is csak 1G
Nessy
Fidesz tempó! Nem a leírtakat cáfolja, (talán nem is tudná!), hanem perrel fenyegetőzik! Polt Péter meg majd fehérre mosdatja, mint anno a hírhamisításból!
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Sok-sok ilyen ember kéne, gratulálok.