A Paks II. projekt keretében a legkorszerűbb blokkok épülnek meg, nemzetközi együttműködésben – mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezésért felelős tárca nélküli miniszterrel kedden, a Roszatom vezérigazggatójával tartott közös sajtótájékoztatón Pakson, miután áttekintették a projekt előrehaladását.

Alekszej Lihacsov elmondta, hogy négyszáz engedéllyel rendelkezik a projekt, és a műszaki dokumentáció átadásával egy fontos állomáshoz érkeztek. A fővállalkozó vezérigazgatója hozzátette, hogy a létesítési engedélykérelem benyújtásához szükséges dokumentáción dolgoznak, amiben fontos mérföldkő volt az új blokkok műszaki tervének átadása a Paks II. projekttársaság felé.

Atomminiszter: a legkorszerűbb blokkok épülnek meg a Paks II. projekt keretében

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója (b) és Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter kezet fog az orosz fővállalkozó, az ASZE Mérnöki Vállalat paksi telephelyén 2019. november 5-én

Fotó, címlapi kép: MTI/Sóki Tamás

Süli János közölte, hogy az orosz fővállalkozó által átadott anyagokat a Paks II. projekt szakemberei ellenőrzik, ezt követően kerülnek a tervek a hatósághoz, az Országos Atomenergia Hivatalhoz, illetve az általa felkért nemzetközi szakértőkhöz.

Elmondta, hogy eredményesen zárult az irányítástechnikai tender, amelynek győztese a francia-német Framatome-Siemens konzorcium, a turbinákat pedig egy amerikai-francia világcég, a General Electric-Alstom gyártja. Megjegyezte: ez is bizonyítja, hogy a Paks II. projekt egy nemzetközi nagyberuházás, amelyben fontos platformot biztosítanak a kelet-nyugati gazdasági együttműködésnek.

Süli János kiemelte, hogy a két új blokk a legkorszerűbb 3+ generációs típushoz tartozik, amelynek technológiája megfelel a legszigorúbb biztonsági előírásoknak.

A miniszter újságírói kérdésre leszögezte: Magyarország az új atomerőművi blokkok nélkül nem tudná teljesíteni klímavédelmi célkitűzéseit. Paks II. évente 17 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást tesz elkerülhetővé, amit érdemes összevetni azzal, hogy a teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évente 12 millió tonna – ismertette.

Alekszej Lihacsov kiemelte: a tervezői szakembergárdát tovább erősítik annak érdekében, hogy a létesítési engedélykérelem összeállításához szükséges teljes dokumentációt 2020 tavaszán átadhassák a Paks II. Zrt. számára. A következő mérföldkő az engedélykérelem hatóság számára történő benyújtása lesz jövő nyáron.

A Roszatom vezérigazgatója újságírói kérdésre elmondta, hogy a november 1-jén kereskedelmi üzembe helyezett Novovoronyezsi Atomerőmű II-es kiépítés 2. blokkja hasonló a Paks II. majdani blokkjaihoz. A szintén VVER-1200 típusú egység a legkorszerűbb műszaki megoldásokat alkalmazza.

Süli János úgy értékelte, hogy egyre hatékonyabb az együttműködés az orosz partnerrel, és hozzátette: meggyőződése, hogy a fővállalkozó maradéktalanul eleget fog tudni tenni a magyar és uniós nukleáris szabályozás által támasztott szigorú nukleáris követelményeknek.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Olyan korszerűek lesznek mint a hármas metró kocsik. Rajtunk kívül senkinek se kellettek az elavult korszerűtlen sz@rok, de mi megvettük luxusáron, mert mostanában Putyin seggét kell nyalni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
annyira leálltak a franciák az atommal, hogy jelenleg 17 atomerőművük működik, és kettőt építenek...a németek meg szénnel fűtenek néhány régebben leállított erőművet, mert az atomtudós Merkel az atomreaktorokat leállíttatta...a szénerőművek meg ontják az ózont...
(már tudják, hogy hiba volt, de hát meg kell felelni a zöldeknek is)
Macskaszem
@Eriksson: A széntüzelés nagyon környezetszennyező, ezt egyetlen zöld szervezet sem fogja kérni.
Eriksson
@Macskaszem: Pedighát a németeknél azért tértek vissza a szénre, mert a zöldek ellenezték az atomenergiát.
Kérdezd csak meg frau Merkelt.
kereső
@jesz: Na a franciáknak nézz utána- mert az igaz, hogy Európában ők rendelkeznek a legtöbb atomreaktor kapacitással- de folyamatosan zárják be őket, amint az alternativ (és nem szén, vagy gáz) villamosenergia forrásuk lehetővé teszi. Egyszerre nem állhatnak le, hiszen akkor nincs villany az országban. Arról viszont nem hallottam/olvastam-hogy épitenének.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.