A miniszterelnöknek nem tetszik, hogy kritizálják a koronavírus-törvényt.

"Nekem erre nincs időm!" – Orbán Viktor levélben tiltakozik a Néppártnál

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé Twitter-üzenetében.

"Világunk határozottan a feje tetejére állt. Mi, kormányfők és pártvezetők a világ minden táján arra összpontosítjuk erőnket, hogy kellő időben hatékony döntéseket hozzunk az emberéletek megmentése, állampolgáraink egészségének és biztonságának védelme érdekében"

- fogalmazott a miniszterelnök.

Szavai szerint nehezen elképzelhető, hogy bármelyik állami vezetőnek ideje lenne "fantáziálnia" más országok szándékairól. Mint írta: manapság ez költséges luxusnak tűnik.

"Minden tiszteletem az Öné, de nekem erre nincs időm!"

- írta levelében Orbán Viktor, közölve, hogy bármilyen kérdés megvitatására nyitott, amint véget ér a jelenlegi koronavírus-világjárvány, mindaddig azonban minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni, valamint arra, hogy az alaptörvény keretei között intézkedéseket készítsen elő a gazdasági és társadalmi talpra állás érdekében.

"Azt javaslom, hogy mindannyian ugyanezt tegyük a saját országainkban"

- zárta levelét Orbán Viktor.

Előző nap az Európai Néppárt 13 tagpártja írt levelet Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének, amelyben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a koronavírus elleni védekezésről elfogadott magyar törvényben a kormányra ruházott, határozatlan idejű rendeletalkotási hatáskör ellentétes a párt alapelveivel és a liberális demokrácia, valamint Európa értékeivel. Úgy vélik, hogy Orbán Viktor arra használhatja a rá ruházott jogkört, hogy a kormány tovább szűkítse a civil szféra mozgásterét. Levelükben a Fidesz kizárását kérték a néppártból.

Forrás: Blikk/MTI

Kép: Orbán Viktor/Facebook

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Piszlicsári dolgokra nincs ideje, hisz az állami vagyon szétosztása rengeteg energiát követel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Nem vagyok DK-s, de már bocsánatot kérek

Völner nem csak gátlástalan, de értelmi fogyatékos is, de hát igyekeznie kell mert az új főnök-liba nagyon hasít ezekben

Az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára nagyon kiosztott mindenkit: EU-t EB-t EPP-t és persze az ellenzéket.
„átírják a valóságot”, „nem mond igazat ”, „kettős mércét alkalmazzák”,
majd „miközben Európában tízezrek halnak meg a koronavírus miatt, a brüsszeli bürokraták és a balliberálisok megint a hazánk elleni politikai támadással vannak elfoglalva a védekezés helyett.”.
S végül: „A DK most például az alkoholtilalom bevezetését tartaná üdvösnek a koronavírus-járvány kapcsán. Gyurcsány már lehet, hogy be is spájzolt vodkából a biztonság kedvéért. Egészen elképesztő, amit művelnek, és sajnos aligha számíthatunk majd tőlük bocsánatkérésre”! =))
Nos ez a bizonyos Gyurcsányozás sem piskóta, már csak Orbán közismert pálinkázási szokásai okán is, de az alkoholtilalom ez még tőle is sok(k)! =))
Pálinkás Pál
@csak úgy...: a próféta szólhatna belőled...ha a vége is egyezik!!!
verőce21
Ezek az NPP-sek, meg EU, olyanok mint a kommunisták voltak! A politikai elvek fontosabbak voltak, mint az "árvíz"! - vagy járvány...

Eljátszották már a médiatörvénnyel, az Alaptörvénnyel, a migránsválsággal, és még sorolhatnánk. A magyarországi politikai NGO-k, és globalista anyaszervezeteik, az ellenzéki pártok, az ellenzéki sajtó, a nemzetközi testületek és az eurokrata elit tagjai egy sajátos szimbiózisban működnek: ezt úgy hívják, a nyílt társadalom hálózata.
A társadalom védelme, a közegészségügyi érdekek helyett számukra a liberális demokrácia és az emberi jogok elvont eszméi megint fontosabbak.
ómió
Nyugaton? Járvány "leküzdve"! (A napi párezer halottól "tekintsünk el"!) Nincs más dolguk, mint mások "oltogatása"! Efftársilag!
Eladott Ország
@verőce21: = @ ómió "efftársilag" Demokrácia liberalizmus nélkül nem létezik! Ahogy egy normális országban történne!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/84111946_135824627897337_7393621238960095232_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_ohc=8WsosNMIi3IAX8Dhymg&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=32c4c0d968c282d42fc2101f335a155e&oe=5ED4CAC1
A börtönben majd lesz ideje gondolkodni a bűnöző és politikai prostituált szarházi cigánynak! Most a falusi plébános havi 850 ezerért tudományosan megalapozza a Szent László lovagkirály zarándokutat, hogy a saját lábbal bennünket taposó elszentült család által fillérekért privatizált egykori munkásszállókból rendszert váltott zarándokútszéli kérók turistaszállóként rentábilisak legyenek a felettünk két nemzetközi focimeccs között átrepülő egyélősködőistennek. Főleg mióta a magyar kétkezi dolgozókat tudományos igényességgel daráltatta be az úri Magyarország újraalapozásába potenciális kereszténynek a kommunista ingyen diplomát lobogtató ludovikás partizánvadász, a győri program ellen tiltakozó szakszervezetist munkaszolgálatos aknaszedésre hajtó vitéz tábori csendőr és a gettóbeli civil zsidóirtásban jeleskedő nyilas szaporulat, akik természetesen mindannyian a piaristáknál érettségiztek és a keresztény szabadságukban szárnyaszegetten is jelesre államvizsgáztak marxizmusból.a lakiteleki szellemi erőcentrum és múltszabászat szerint a Kádár kolbász vékonyabb volt, mint a TEK-é, a Horthy verőlegények bikacsökjeinek hatékonyságával pedig össze sem hasonlíthatók a fenti keresztény szabadságot hol korlátozó, hol garantáló eszközök. Talán majd a német tankok lánctalpai. Igen, az illiberális demokrácia magasabbrendűségét a Tienanmen téren a nagy testvéréknél a lánctalpak egyértelműen bizonyították, tehát a jövőkép tiszta, már csak a múltat kell hozzá igazítani. A piacgazdaságban zsebesnek áll a világ, de az alattvalók korszerű imája már a realitás jegyében kezdődik: „Mert tiéd az ország, a hatalom és minden stadion.”
Béla333
"...a Néppárt EP-frakciójában is aláírásokat gyűjtenek a Fidesz kizárásához. A Fidesz tagságát ugyanis csak az európai ernyőszervezetben függesztették fel egy éve, ezért állt elő az a helyzet, hogy a fideszes képviselők tagjai maradhattak az Európai Parlament legnagyobb politikai csoportjának."
www.napi.hu/magyar_gazdasag/epp-orban-valasz-kizaras-level.703640.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Végre szorul a hurok Orbánék nyaka körül...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.