A vizsgálat még nem zárult le a Pesti úti idősek otthonában – közölte a fővárosi kormányhivatal vasárnap délután az MTI-vel.

Megszólalt a Fővárosi kormányhivatal a Pesti úti idősotthon ügyében

Lakókat visznek a Pesti úti idősotthonból 2020. április 9-én. Az intézményben több mint százan megfertőződtek, közülük öten meghaltak. MTI/Szigetváry Zsolt

A közlemény szerint "az országos tisztifőorvos utasítására Budapest Főváros Kormányhivatala ellenőrzést tartott a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti úti Idős otthonban".

A járványügyi szakemberek az idősek egészségbiztonsága érdekében ellenőrzik, hogy a fenntartó végrehajtja-e azokat az intézkedéseket, amelyekre az országos tisztifőorvos kötelezte

- írták. Ugyanakkor a kormányhivatal szakemberei vizsgálják a korábbi időszakot is, arra vonatkozóan, hogy az intézmény a járvány megjelenését követően betartott-e minden kötelező járványügyi előírást az idős ellátottak védelmében – fogalmaztak. Így vizsgálják, hogy "mindent megtettek-e a fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében, volt-e folyamatos orvosi ellátás és személyzet, betartotta-e az elkülönítésre vonatkozó szabályokat, illetve volt-e megfelelő tájékoztatás és védőfelszerelés a fővárosi idősotthonban" – olvasható a közleményben. Az ellenőrzés és a vizsgálat eredményét az országos tisztifőorvos értékeli – írták.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Remélem a borsodnádasdi állami tulajdonú öregotthonban is ilyen szigorral vizsgálódnak majd. Ha Deutsch Tamás következetes akkor Orbánon is számon kéri hogy az öregotthon lakóinak fele fertőzött.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@polar450: Zacherrel az a baj, hogy szakember. Nem a "protokollhoz" ragaszkodik, hanem a szaktudásával életeket próbál menteni...
jesz
Gy.Németh Erzsébet a járvány elmúltával majd jól megmagyarázza, hogy Orbán mit csinált rosszul ebben a Pesti úti otthonban...
Temészetesen Gy. Németh smmiben nem hibás, semmiért nem felelős.
Nessy
Attól függ, ki az idős otthon fenntartója! Annak megfelelő lesz a "vizsgálat", és az elmarasztalás. Azért jó lenne, ha ebben a helyzetben nem politikai döntések születnének! De ez csak utópia most kis hazánkban! Érdekes lesz az intézet orvosának, ápolóinak az életkora is.
Igaz, ha valahol indok kell, akkor lesz! Mint a kórházigazgatók felmentése esetében.
Józsipapa
Mit erőlködk ez a disznófejű sára botond ??
balos
Csak szólok,hogy a meg nem épült korházakból még beteget nem kellett elküldeni!Viszont a félig telt stadionokat,most is fennt kell tartani,mikor csak a vírustól hemzsegnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.