A város polgárai közösen küzdenek a járvány ellen.

Fantasztikus összefogás Debrecenben: a helyiek így küzdenek közösen a járvánnyal

Példátlan összefogás jellemzi a koronavírus-járvány elleni küzdelmet Debrecenben: élelmiszert, digitális eszközöket, védőfelszereléseket és saját munkájukat is folyamatosan ajánlják fel azok, akik szeretnének segíteni – közölte a városháza sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutottak támogatását több mint egy hónappal ezelőtt indította el a város önkormányzata, a kezdeményezéshez szinte azonnal csatlakoztak a Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei, de számos cég, civil szervezet és magánszemély is a jó ügy mellé állt.

Papp László polgármester kedden helyi cégek és az önkormányzat felajánlásából televíziókat és mobiltelefonokat adott át a Pallagi úti idősotthonban élők mindennapjainak, kommunikációjának segítésére. Széles Diána alpolgármester a Nagysándor-telepi közösségi házban élelmiszercsomagok kiosztásában segített.

Debrecen polgármestere a napokban 45 ezer tájékoztató levelet küldött el a város 65 évesnél idősebb lakóinak, részletesen tájékoztatva őket arról, hogy a veszélyhelyzet idején milyen típusú segítségért fordulhatnak az önkormányzathoz. A tájékoztatás nyomán a polgármesteri hivatal telefonos ügyfélközpontjához napi átlagban 300 hívás érkezik. Az idősek főleg az igénybe vehető szolgáltatásokról érdeklődnek, de vannak, akik – egy külön e célra indított másik, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet közreműködésével, önkéntesek által működtetett telefonos szolgálaton keresztül – lelki segítséget kérnek – közölte a városháza.

Forrás: Blikk/MTI

Kép: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
úgykellbiza, küzdjenek és lőjék le a járványt, mindegyiket!
fegyverbe!
legott
Nagyon hájpolják Debrecent. Úgy sem lesz Magyarország fővárosa, hiába erőlködtök, genya fideszesek !!!
Jozefina
Én úgy gondolom, hogy az adományokat pártoktól függetlenül adja mindenki és ez nagyon helyes!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.