Merkely Béla szerint szinte kizárt, hogy a nyáron folytatódjon a járvány. Merkely szerint most két vonulata van a járványnak: egy folyamatosan csökkenő fertőzöttség, de mellette a zárt közösségekben még mindig, akár egy fertőzött miatt is lángra tud lobbanni egy kisebb járvány. Arra a kérdésre, hogy menne-e idén strandra, a rektor azt felelte, menne és a Balatonba tervez megmártózni. 

Pozitívan látja a koronavírus-fertőzés magyarországi alakulását Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki azt ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről. Merkely Béla azt mondta, két vonulata van a járványnak: egyfelől a laposodó, csökkenő fertőzöttség, azaz, hogy az új esetek száma folyamatosan csökken, másrészt a zárt közösségekben, idősotthonokban, ápolási otthonokban vagy hajléktalanszállókban felbukkanó fertőzések.

Itt még mindig egyetlen egy eset lángra tud lobbantani egy kis járványt. Tehát ezt a kettő dolgot kell egyszerre megoldani.

Arra a kérdésre, hogy menne-e strandra, úgy felelt: „Én mennék mindenképpen."

A Balatonban szívesen megmártóznék, nagyon remélem, hogy ennek semmiféle akadálya nem lesz

Szerinte a szabályok betartása esetén ezzel nem lehet gond, és a jelenlegi tendencia szerint várható, hogy a járvány fokozatosan csökken.

Persze a vírust teljesen eltüntetni nem lehet az országból, ráadásul előbb-utóbb a határokat is megnyitják majd, „de az tény, hogy a gyönyörű, verőfényes napsütés, az ultraibolya sugárzás, a napsütésben megerősödött immunrendszerünk összességében abba az irányba hat, hogy a megbetegedések száma csökkenni fog ”

Hozzátette:

Szinte kizártnak tartom azt, hogy a nyáron lényegi járvány legyen

Erről az új vírusról nem tudjuk, mennyire szezonális, de azt nem gondolja, hogy az influenzához lenne hasonló.

Az országos tesztelésnek meg kell mutatnia, mekkora a lakosság átfertőzöttsége, de klinikailag valószínűtlen az, hogy annyira nagy a fertőzöttek aránya, hogy maradnia kell kijárási korlátozásnak

- mondta. A reprezentatív méréssel tudni fogják azt is, hogy ha valahol belobban a járvány, akkor hova kell nyúlni

Azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy mennyi időre kapnak védettséget a koronavíruson átesettek.

A rektor szerint nyájimmunitás sem fog kialakulni vakcina nélkül, ennek előállításához fél, háromnegyed év biztosan kell,

ha lesz, azt kötelezővé tenné.

Forrás: ATV, Index, Blikk

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Abban a stádiumban élünk, hogy már az orvosok és professzorok meg a rektorok is azt fújják a különböző fórumokon, és előadásokon, amit a O1G előír nekik...Hát erről szól a nép hülyítése, egész addig amíg a kasza-kapa elő nem kerül, és az elégedetlenek el nem indulnak a várba...
görbetükör
A turizmus kizárt, hogy veszteséges legyen, emberek, nyáron mindenkinek kötelező valahol szállodában megszállni és nyaralni!
Most már csak az kellene, hogy Mészárosnak, vagy Tiborcznak legyen temetkezési vállalkozása is és akkor még jobban meg tudnak állni a lábukon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.