Deutsch közölte, ugyanazok támadják Magyarországot, akik a bevándorláspolitika és a kerítés miatt is támadták.

Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták

- mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője az MTI-hez is eljuttatott szerdai online sajtótájékoztatóján, amelyben a csütörtökre tervezett, Magyarországgal foglalkozó EP-vitáról nyilatkozott.

Deutsch Tamás

kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az EP-ben történik, úgy fogalmazott, szégyenteljes, hogy még a koronavírus-járvány közepette sem "nyugszik" az európai bal- és liberális oldal és a "Soros-hálózat".

Európában már 160 ezren haltak meg a koronavírus okozta megbetegedésben, és milliók lettek munkanélküliek, ám a baloldali, liberális erők, a "Soros-hálózat csoportjai" még ebben a helyzetben is Magyarország megtámadásával vannak elfoglalva – mondta, hozzátéve:

most éppen a koronavírus-törvényt használják fel a Magyarországgal szembeni támadásokban.

Szavai szerint az elmúlt hetekben soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadások érték Magyarországot az EU-ban. A koronavírus-törvény azonban csak egy újabb ürügy, hiszen a jogszabályról az Európai Bizottság – "kénytelen-kelletlen" – hivatalosan is megállapította: semmilyen szempontból nem sérti az uniós jogot, és a járvány elleni védekezést szolgálja – közölte az EP-képviselő, megjegyezve:

kiderült az is, hogy az EP korábbi állásfoglalásai szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmaztak a koronavírus-törvényről és Magyarországról.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott:

az EP bevándorláspárti, balliberális többsége mindezek ellenére ma is egy szánalmas és átlátszó politikai cirkuszt ad elő

És akik a jogállamról "papolnak", még azt sem hagyják, hogy a magyar kormány megszólalhasson az EP-vitában – tette hozzá, úgy értékelve: az EP a demokrácia és a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából.

"Ugyanazok támadják Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt támadják hazánkat. Évek óta azzal vannak elfoglalva, hogy nyomást gyakoroljanak a bevándorlást határozottan elutasító magyar politikára, és a nemzeti kormány helyébe egy a Soros-hálózatot kiszolgáló, bevándorláspárti, liberális kormány ülhessen" – mondta a delegációvezető, aki szerint rendszerszintű a kettős mérce alkalmazása Magyarországgal szemben az EU-ban.

Arról is beszélt, hogy

a magyarországi ellenzék "élharcosa" a durva politikai támadásoknak, annak idején "tollba mondták" a Tavares-, majd a Sargentini-jelentést, "folyamatosan hazudoznak Magyarországról", áskálódnak, állandón büntetést követlenek.

Itt az ideje, hogy a magyar baloldali EP-képviselők bocsánatot kérjenek azért, amit a saját hazájuk ellen művelnek még most, a járvány idején is – mondta Deutsch Tamás.

Kijelentette: a Fidesz-KDNP EP-képviselőinek változatlanul Magyarország az első.

Arra a kérdésre, hogy Vera Jourová európai bizottsági alelnökön kívül van-e olyan brüsszeli politikus, aki nem lát kivetnivalót a koronavírus-törvényben, az EP-képviselő azt válaszolta:

Manfred Weber néppárti frakcióvezető álláspontja is egyezik az Európai Bizottság álláspontjával, vagyis hogy a jogszabály nem ellentétes az európai értékekkel, jogi normákkal.

Egy másik felvetésre elképesztőnek és a vitakoreográfia elfogultságát mutatónak nevezte azt a "huzavonát" és "kekeckedő levélváltást", amelyet az EP elnöke kezdeményezett a magyar kormány vitarészvételével kapcsolatban. A politikus hajmeresztőnek tartja azt is, hogy David Maria Sassoli parlamenti elnök akar "szerepet osztani" és akarja meghatározni, ki képviseli egy szuverén uniós tagállam kormányát egy EP-vitában.

Forrás: MTI

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

olivetti
A gondozatlan fejű megélhetési henye megint rugdalózik?
Nem kaptatok még eleget a mocskos pofátokra?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zsopiale
Ott ül 750 azaz hetesszáz ötven képviselő 27 tagállamból, a NER-SSevik náci bugris csicska söpredék 12 fő ebből, és azt képzeli ez az arrogáns elmeroggyant hazaáruló beszédhibás retardált idióta, mert bekerült oda abszolút érdemtelenül, hogy majd bárki nem szarja telibe a hablatyolását... méghogy kiosztotta... hát persze... világ röheje.. a bélcsavarodásos bolha fingott egy nyeleset.. legfeljebb ennyi történt...
tudode
No akko!
.
Hiányzik még valaki a galeribó!
.
Őfélesége, tarajos, bársonyszék várományos, imádkozósska, a dekázó megvót!
.
Kupakoló még gyühet dicsőíteni a nagyurat!
.
Ami vár(hat) rájuk:
.
www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg
.
Ajaj! Megbecsülhette/ték volna magukat, de hát nem, nem, vessenek magukra előbb, utóbb!
.
MEGÉRDEMELNE EZ AZ ORSZÁG EGY KIS NYUGIT!
Jozefina
Most az EU akkor összetojta magát???
Remélhetőleg holnap méltó válaszokat fog kapni!!!
Gyütt Mönt
Na látjátok, Deutsch vs. Soros, tehát megdőlt az a teória, hogy zsidók között összefogás lenne. Továbbá ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye.
csak úgy....
@Gyütt Mönt: biztos vagy te abban,hogy az a másik hülye? ok! nem néz ki okosan de ...
Málna
@namihami: Semmi gond nincs a külsejével. Egyedi a fizimiskája, de ez nem baj. Amikor találkoztam vele, még borostája is volt, mégsem tűnt ápolatlannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.