Fél évvel ezelőtt jókora részen feltörték az aszfaltot a VII. kerület Dob utca 38. előtti járdán és kiástak egy jelentős lyukat. Mivel a szomszédos házban építkezés folyt, a dolgot a környékbeliek kezdetben természetesnek vették, ám idővel kiderült, hogy a lyuk a környék állandó látványelemévé vált. Mint látható, a lyuk, amibe a bulinegyed közönsége lelkesen dobálta a szemetet, és pisilt bele, pont a Makery nevű étterem kirakata alatt-előtt van. Ők pár hónap után megunták a dolgot és a napokban aránylag látványos kézműves biotiltakozásba kezdtek, amennyiben pár növény beleültetésével minikertté alakították át a lyukat. “A közterületes felszólított, hogy húzzuk ki a növényeket, de mivel nem tettük, ezért eljárást indítanak ellenünk. Ennek a jogalapja valoszínűleg az, hogy rendezett körülményeket kell biztosítanunk. Csakhogy a 7 hónapos hugyozó gödör eltüntetésével épp hogy a rendezett körülményeket próbáltuk biztosítani.” A gerillakert egyelőre mégis kitart.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: görbetükör
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.