Az LMP szerint a kormányzatnak fel kell készülnie a koronavírus-járvány esetleges második hullámára: megfelelő tájékoztatást kell nyújtania, segítenie kell a pedagógusokat és a szülőket a digitális oktatásban, ha erre lenne szükség, "propaganda" helyett pedig a kulturális szféra támogatására kellene költenie.

Kendernay János társelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott arra, hogy számos országban ütötte már fel a fejét a járvány újra, ezért azokban több megelőző intézkedést is hoznak. Magyarországon ugyanakkor szerinte akadozik a hiteles tájékoztatás, a kabinet például ígérete ellenére nem ad folyamatos tájékoztatást az egyes országok járványügyi besorolásának változásáról.

Közeledve az iskolakezdéshez, fel kell készülni arra, hogy ismét szükség lehet digitális oktatásra – mondta, és megfelelő eszközök biztosítását, és egységes online felület kialakítását szorgalmazta. Úgy értékelt, az oktatásirányítás tavasszal nem nyújtott segítséget a gyors átálláshoz.

Az LMP is változtatna a táppénzszabályokon, hogy a szülő az egészséges gyermekével is otthon maradhasson járványhelyzetben – mondta, de kritikus kérdésnek nevezte az új nemzeti alaptanterv őszi bevezetését.

Kendernay János kijelentette azt is: nemzeti konzultáció helyett a valós problémákkal kellene foglalkozni. Azt szorgalmazta, hogy a "propagandaminisztériumra" szánt forrásokat, "a hivatal okafogyottsága révén" például a kulturális szférára költsék.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
De akkor meg az lesz a bajotok, efftársak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 15., 14:50
Hónapok óta nem tudni semmit Sas Józsefről
Itthon - 2020. August 15., 13:22
Tömegkarambol történt Lentinél