Az államalapító Szent István tanítása mai üzenetéről szólt a római magyar közösség augusztus 20-i ünnepi miséje, melyet Németh Norbert a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora, a római magyar közösség új lelkésze mutatott be vasárnap a római Szent István-ház kápolnájában.

Keresztény és magyar utat szorgalmaztak a római magyarok
Fotó: Pixabay

Németh Norbert atya homíliájában kijelentette: az államalapítás ünnepén nem "elég a múltban barangolni, és a jövőről álmodozni".

"A jelent kell jól csinálnunk. Közel van a megoldás, ha Szent Istvánra tekintünk, aki a jelent csinálta jól: Istennel szövetkezett, országot alapított, és kereszténnyé tette a népét úgy, hogy ő maga is megélte a hitét. Mi, Rómában élő magyarok a jelenben szeretnénk cselekedni a közösségünkért"

- hangoztatta.

Hozzátette, István király korában "a magyar kereszténység még a gyermekkorát élte. Vészhelyzetben, kényszerpályán mozogtunk annak idején, nem egy pedagógiai laboratóriumba érkeztünk a Kárpát-medencébe, ahol időt adhattunk volna mindenkinek a kísérletezésére és belátására. Néhány évtized volt csak a határ, hogy letöröljenek bennünket a térképről, akik szövetkeztek ellenünk. Amikor államot alapított első szent királyunk, a fundamentumot a kereszténységben találta meg".

"Szent István ünnepén fontos magunktól megkérdezni, hogy van-e bennünk elszántság, ész, erő, s szent akarat, hogy merjünk azok lenni, aki Szent István volt: keresztény és magyar? Képesek vagyunk-e alakítani közös ügyeinket? Vagy egyszerűen arra ítéljük magunkat, hogy idegenné váljunk saját magyar közösségünkben? Szent István nagyon fontosnak tartotta, hogy tudjunk együtt élni a másként gondolkodókkal, a más nyelvűekkel, az idegenekkel. E nélkül a kereszténység nem is létezhet"

- fogalmazott.

A Meló Lajos domonkos szerzetessel koncelebrált mise végén megáldották a magyar szalaggal átkötött kenyeret.

A római Szent István-alapítványt vezető Németh Norbert atya júliustól a római és a teljes olaszországi magyarok közössége új lelkésze.

Németh Norbert bejelentette, hogy utóbbi lelkipásztori vezetését az PMI hallgatóival együttműködésben fogja végezni.

A római magyarok a járványkorlátozások és az augusztusi forróság ellenére sem halasztották el az ünnepi misét. Jelen voltak a Rómában és a Vatikánban dolgozó magyarok és családjaik.

Az 1967-ben alapított római Szent István-ház az egykor a Vatikán területén álló, Szent István alapította magyar zarándokház utódintézménye. Kápolnáját Prokop Péter festőművész alkotásai díszítik az államalapító Szent István és a magyar szentek ábrázolásaival.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Valamikor divat volt a falvédőre hímzett igazság, mint pl.
.
Hol szeretet ott béke,
Hol béke ott Isten,
Hol Isten, ott szükség nincsen!
.
Amit elvitt a szarkabőrbe bújt csúszómászó, az a BÉKE, minden napra bedobva valami cumi, amin az alattvalók rágódhatnak, miközben a fiók a bányába visznek mindent, még azt is, ami be van betonozva
.
www.google.com/search?q=ner-tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER&aqs=chrome.1.69i57j69i59l2j35i39j0l3j46.4657j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------------------------------------
.
Ideje lenne megtanulni, hogy rossz a rosszal, de rémesebb egy kaparj kúrta ószeres bagázzsal!.
legott
István király nem szent (majdnem azt írtam, hogy nem volt szent, de nem volt, most sem az és soha nem is lesz!).

Ti tényleg egy mumifikálódót levágott kéz (biztos lopott a kasszából azért vágták le a kezét) után meneteltek, ami talán... ismétlem, TALÁN István királyé volt?! (szerintem is biztos, hogy nem az övé volt - gyökerek !!!)
Akkor most bálványimádók vagytok fehér keresztény heterók - amit tilt isten?
Ti nem tartjátok be isten törvényeit sem, mire veritek a nyálatokat?
Akik meg "jók" közületek, nem isten miatt jók !!! Csak egyszerűen ilyenek vagytok, a génjeitekben van, vagy a neveltetésetek... bár inkább a génjeitek az oka (de ez nem sors, nem végzet - csak egy állapot), hogy viszonylag jók legyetek.

A viszonylagosság nem állandó... Vagy mégis?
Nessy
Atyám! Ne feledje, hogy István király anno nem csak Istennel, de a német lovagokkal is "szövetkezett", hogy tűzzel vassal kereszténnyé tegye az országot, és eltegye láb alól aki ennek ellenszegült! Tény, hogy akkoriban ez volt a megmaradásunk ára, és bizony az erőszak is erősen benne volt a pakliba! Ez a történelem!
Gazella
No comment... ha ez pap akkor én vagyok Lucifer.
namihami
Ha olyan fontos ez a keresztény és magyar út, akkor miért nem jönnek haza és dolgoznak (DOLGOZNAK) érte itthon. Persze, Rómában az Euroban kapott pénzért jobb odakinn vakarni a katolikus cerkájukat (és persze a ministránsgyerekek se értik, mit mond), mint itthon forinttöredékért. Ha annyira dúl bennük a hit és magyarvér, akkor elő a bőrönddel és lehet hazajönni. Ja, hogy ő katolikus magyar és nem hülye?!?! Annyira nem katolikus és hívő, hogy ezt itthon gyakorolja...
Ez bizony, igen nagy mértékben a más farka szituációnak tűnik...
ómió
Szóval, nem internacionalistát? Ja, hogy azt majd Dobrev efftársnő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.