Új pontokkal bővítették az augusztus végi korlátozásokat.

Komolyan szigorítanak az iskolában: mostantól ez a szabály a szülők számára

Néhány ponttal kiegészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az intézkedési tervet, amelyet a koronavírus-járvány miatt készített augusztus közepén a tanévkezdésre. A hétfőn közzétett, bővített verzió szerint a jövőben

- szülő és más kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, vagy kifejezetten a szülőknek szervezett programon való részvétel miatt, mint például a szülői értekezlet.

- Az őszi úszásoktatásokat fel kell függeszteni a köznevelési intézményekben, és tavaszra vagy későbbi évfolyamokra kell átütemezni.

- Az általános és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) iskolai sportfoglalkozásokat és sportköröket, valamint az iskolai kórusok és énekkarok próbáit átmenetileg javasolják felfüggeszteni.

Az intézkedési terv arra is kitér, hogy az első félévben esedékes, nagy létszámú események (szalagavatók, bálok, kulturális programok) elhalasztását javasolják, de legalábbis megszervezésükkor az iskolák legyenek tekintettel a létszámkorlát és az egészségvédelmi intézkedések betartására, illetve szervezzék azokat szabadtéren.

Forrás: 24.hu

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.