A harmadik kerületi önkormányzat korábbi tájékoztatása alapján az óbudai Pitypang Művészeti Óvodában az egyik gyereknél kimutatták a koronavírus-fertőzést. Azóta kiderült, hogy tévedett a labor, mégsem koronavírus-fertőzött a gyermek – olvasható Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapján. A labor tesztcsomagot ajánlott kárpótlásként a gyerek családjának.

A harmadik kerületi önkormányzatot szeptember 20-án értesítették arról, hogy egy, a Pitypang Művészeti Óvodába járó gyermeknél kimutatták a koronavírus-fertőzést – írta meg a 24.hu. A polgármester elrendelte az azonnali fertőtlenítést és az érintett dolgozók, szülők tájékoztatását, emellett a jogszabályoknak megfelelően értesítette az illetékes szerveket.

Az obuda.hu-hoz kedd reggel eljuttatott közlemény szerint az érintett gyermek szüleit arról tájékoztatták, hogy

a labor több eredményt is tévesen küldött ki, az eredménye fals pozitív volt, tehát a mintavételkor a gyermek nem volt fertőzött.

A hatóságokat a labor feladata értesíteni ilyenkor, ez hétfőn megtörtént, írták.

A kellemetlenségekért elnézést kértek, és felajánlottak egy tesztcsomagot kompenzációként.

Dr. Kiss László polgármester elrendelte az illetékes szervek, valamint az érintett szülők és dolgozók azonnali tájékoztatását. Így a korábban érintettnek vélt gyermekek és az óvoda munkatársai járványügyi intézkedés hatálya alatt nem állnak, az óvodai nevelés az intézmény minden csoportjában zavartalanul működhet tovább.

Forrás: 24.hu, HVG

Címlapkép: MTI/kormany.hu/Árvai Károly

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.