Csak fenyegetőzött a késsel, de a rendőrséget ez nem hatotta meg, körözést adtak ki az ismeretlen személyre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – olvasható a BRFK közleményében.

Maszk helyett késsel akart vásárolni Józsefvárosban – körözik a rendőrök

"A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2020. szeptember 13-án 6 óra 25 perc körül a VIII. kerületben, egy Baross utcai üzletbe akart belépni, amikor egy ott dolgozó nő rászólt, hogy maszk viselése nélkül nem mehet be a boltba. A férfi ekkor egy kést vett elő, azzal fenyegette meg a nőt, jelezve neki, hogy mindenképpen be fog menni a boltba. A nő ekkor rendőrt akart hívni, mire a fenyegetőző bement egy pékségbe, ahol hátrahagyta a kést és még egy ólmosbotot is.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon"

- áll a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.