"A Fővárosi Önkormányzat antigéntesztek beszerzését jelentette be, és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kijelentette, hogy az antigén gyorstesztek ugyanolyan megbízhatóak, mint a PCR-tesztek. Ez azonban óriási tévedés és szakmailag teljesen megalapozatlan" – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán.
Óriási tévedésnek és szakmailag teljesen megalapozatlannak tartja a Nemzeti Népegészségügyi Központ a fővárosnak azt a döntését, hogy antigén tesztekkel szűrjék a dolgozókat – közölték vasárnap. Emlékeztettek, hogy korábban a Fővárosi Önkormányzat antigéntesztek beszerzését jelentette be, és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azt mondta, hogy az antigén gyorstesztek ugyanolyan megbízhatóak, mint a PCR-tesztek.
Az NNK ugyanakkor azt írja,
Az antigén tesztek ugyanis nem váltják ki a PCR-vizsgálatokat, és nem használhatóak tömeges, közösségi szűrésre sem, mivel azok szervezetében, akik tünetmentesek vagy még csak enyhe tüneteket produkálnak, csak kis mennyiségben van jelen a vírus, így az ő esetükben a gyorsteszt nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat majd. Tehát az adott személy megnyugszik, hogy nem kapta el a vírust, közben pedig megfertőzi a környezetét. Az antigén teszt használata a középsúlyos és súlyos tüneteket mutató pácienseknél javasolt, mivel a megbetegedés mértéke összefügg azzal, hogy mennyi vírus van a légúti váladékban. Az antigén teszteknél nagyobb mennyiségű vírus és azon belül az antigén (vírusfehérje) jelenléte szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mutatni a fertőzést. A két teszt nem összehasonlítható egymással, ezért is készült külön eljárásrend az egészségügyi szolgáltatók részére.
A 24.hu hozzáteszi, hogy
az NNK állásfoglalása különösen érdekes annak fényében, hogy október végén az Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt a köztévében, hogy a mentők is antigén gyorsteszteket használnak az új koronavírus kimutatására.
Csató Gábor elmondta, ha az általuk használt gyorsteszt pozitív eredményt hoz, akkor a PCR-tesztet már nem szükséges elvégezni, viszont negatív értéknél azzal is megerősítik az eredményt és hozzátette, hogy az antigéntesztek 97 százalékos hatékonysággal működnek.
Forrás: 24.hu
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Már az is gyanús, hogy Nyunyoka-anyóék fo9lyamatosan a főváros basztatására koncentrálnak kezdettől fogva, de amit ez szerencsétlen nőszemély erről mondott indoklásként az még ennél is gyanúsabb: hamis biztonságot nyújt!! Nem tudom, tetszettek-é hallani a mi derék Szájjártatónkról??? Akit szinte napi rendszerességgel teszteltek ??? =))
Igazad van.
Új hozzászólás