Egyetlen térségbeli kormány sem vont el forrásokat az önkormányzatoktól a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízisre hivatkozva, sőt, volt amelyik még támogatást is nyújtott a helyhatóságoknak a központi költségvetésből.--------Az Orbán-kabinet a „járványhelyzetben elvárható közteherviselésre” és szolidaritásra hivatkozva egyebek mellett elvonta a helyhatóságoktól a gépjárműadó rájuk eső részét, ingyenessé tette a parkolást, miközben négyszeresére emelte az általuk fizetendő szolidaritási adót, és a központilag elrendelt tömegközlekedési járatsűrítés terheit sem kompenzálta. Ezzel nem csak a Visegrádi 4-ek (Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország) országai között maradt egyedül, hiszen még a védekezésben „laboratóriumnak”, vagy „példának” tekintett Ausztria is teljesen más utat követ. -----------Pedig egyébként – Szlovákia kivételével – politikai szempontból is hasonló a helyzet az érintett országokban, mint nálunk: a főváros vezetése ellenzéki szerepben van a...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@sgl: De állítólag a zemberek 59%-a nagyon meg van elégedve Orbánékkal! Persze attól függ, kiket kérdeznek! A papok, a haverok, a vadászok, a casino tulajdonosok etc. biztosan.
silber13
@Nessy: Áltólag..feltehetőleg...azt írja az újág...azt mondják...hazudnak valami elfogadhatót...!:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))..
Nessy
@silber13: Ezt a számot a Nézőpont állapította meg! Ergo a helyén kell kezelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.