A magyar pénzügyi szektor versenyképességének növelése érdekében, közérdekből, nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány a Magyar Bankholding Zrt. által, három bank (az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank) bekebelezését. Ezzel a fúziót nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal. A rendelet szövege szerint „a magyar pénzügyi szektor versenyképességének növelése érdekében” kapják meg ezt a lehetőséget. A lépéssel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jön létre, amelynek konszolidált értéke meghaladja a 740 milliárd forintot.

Szerda este jelent meg Orbán Viktor aláírásával a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amivel a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoportot irányító MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. fúzióját, hogy létrejöhessen a magyar szuperbank, a Magyar Bankholding Zrt. A csoportot az állam és kormányközeli szereplők rakják össze:

- Mészáros Lőrinc 48 százalék tulajdonrésszel rendelkezik az MKB-ban, egyharmadát pedig egy magán tőkealap vásárolta meg tavaly Szíjj Lászlótól,

- a Takarékot Vida József, a TV2 tulajdonosa vezeti,

- a Budapest Bank állami tulajdonosa pedig a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.

A tulajdonosok október végén írtak alá a befektetési és szindikátusi szerződést, a mostani kormányrendeletnek köszönhetően pedig újabb akadályok hárultak el az útjukból, hiszen ha egy összefonódást a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősít, akkor azt nem kötelesek bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak, így az nem vizsgálhatja a fúziót.

A rendelet szövege szerint „a magyar pénzügyi szektor versenyképességének növelése érdekében” kapják meg ezt a lehetőséget.

Így létrejöhet hazánk második legnagyobb bankcsoportja, amely konszolidált értéke 744 milliárd forint, míg egyébként az OTP értéke 2020 első félévének végén ennek több mint háromszorosa, 2380 milliárd forintnyi volt.

Az új bankcsoportban a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport teljesülésekor. A bank vezérigazgatója Vida József lesz.

Forrás: 24.hu, 444, Napi.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Te szentséges Szűz Máriám ez a puhos az éj leple alatt mindenre képes. Nemzetstratégia??? Hmmmm...2022 -re itt semmi nem marad, minden be lesz kebelezve, jogilag lerendezve, ha veszítenének se veszítenek...
Szerintem jön az OTP és Csányi papa is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@szaboria1: ma, 14:06 ♠ Nehogy azt hidd, hogy nem mernek hozzányúlni a lakossági megtakarításokhoz, ha nem lesz már mit lopni!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/69656382_665936093886301_7625262126747090944_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=IAL-mXMvP_oAX8lbbVl&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=4483386f36df74989b08cf3e5bbce848&oe=5FD61AFB
A vödröt ki lehet tisztítani és kiönteni de ezen a férgen már az agymosás se segítene ép olyan szar ember maradna. A vödör intelligens edény, a vödröt legfeljebb a fejére lehet húzni, hogy páncélos lovag legyen...
szaboria1
@Eladott Ország: Én már egyszer hallottam, hogy csak 30 millió forintig lesz kárpótlás ha beüt a krach.
kokopelli
@Eladott Ország: ...az Orbánékról szóló filmben már a fél Magyarország a zsebükben van!Természetesen a családtagok
helyett "strohmann"-ok is birtokolják az "ojektek" egy részét! A következő húzás a financporondon lesz?
Lepényleső
Ez évekkel ezelőtt nem de szervezett köztörvényes bűnelkövetésnek számított?
Eladott Ország
@szaboria1: tegnap 14:51 ☻ Az OBA a betétek tőkéje és kamata után főszabály szerint legfeljebb 100 000 (azaz százezer) eurónak megfelelő forintösszegig fizet kártalanítást. Legutóbb a Takarékszövetkezetek mentek csődbe, illetve nyúlták le.
www.oba.hu/betetvedelem/a-biztositas-ertekhatara
tudode
Lassan már csak az illemhelyek nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánítása hiányzik, ahová csak a fidesznyikek térhetnek be illedelmesen megszabadulni a minőségi melléktermékektől, a többiek pedig menjenek bent ki!
.
Mielőtt EU-s lóvéból bővítenék, mert hiánycikk az illemhely is:
.
----Kiborult a bili, avagy mindenki közös ügyéért: A közvécékért tüntettek a fővárosban ( PS MOZI)
pestisracok.hu/kiborult-bili-avagy-mindenki-kozos-ugyeert-kozvecekert-tuntettek-fovarosban-ps-mozi/
-----------------------------------------------
.
Milyen ország az, ahol már illemhely is hiánycikk? Büdi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. April 15., 15:18
Mínusz 5 fok is lehet a hétvégén
Szórakozás - 2021. April 15., 13:36
Meghalt Delhusa Gjon menye
Szórakozás - 2021. April 15., 12:48
Oltás után kapta el a koronavírust Tóth Vera