Egyelőre nem tudni, hogy hogyan fogják ezt ellenőrizni, de akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat az, aki adja és elfogadja a hálapénzt.

A Népszava cikke szerint januártól jár az emelt bér az orvosoknak, viszont ezzel egyidőben elkezdik "levadászni" a paraszolvenciát (hálapénzt) elfogadókat, ez utóbbiról biztos forrásból értesült a lap. 

Januártól kezdődhetnek a kórházi hálapénz-razziák

Fotó, címlapkép: Illusztráció/pixabay.comn CCO

A cikk szerint az orvosok béremelésének utat nyitó törvény a Büntetőtörvénykönyvet (Btk.) is módosította, és megtiltotta a hálapénz elfogadását, amely esetében akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat az az egészségügyi dolgozó, aki ezt kapja, de az a delikvens is, aki adja. Januártól egy eü-dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének 5 százalékát – ez jelenleg 8 ezer forintot jelent. 

A lap információi szerint a kormány nem fog várakozni, hanem januártól már nekiállnak a hálapénz kiszorításának.

A Népszava megkereste a Belügyminisztériumot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy mikortól és milyen formában fog működni az ellenőrzés, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ. 

A lap által megkérdezett orvosoknak nincs elképzelésük arrólm hogyan lehet az érintetteket ellenőrizni. Egyikük arra is kitért, hogy benne és kollégáiban visszás érzést kelt, hogy még azelőtt lép életbe a hálapénz elfogadását szigorúan szankcionáló törvény, hogy az emelt bér összegét kifizetnék nekik. 

"Ráadásul – emlékeztetett – az új törvény gyakorlatilag megtiltja a főállásokon kívüli jövedelemszerzés szinte valamennyi formáját, vagyis sokak számára az eddig megszerezhető orvosi fizetéseknek csak töredékét biztosítja majd az emelés. Egyikük hozzátette: a járvány alatti szankcionálás a lehető legrosszabb pillanatban kezdődik. Most sem a betegeknek, sem az orvosoknak nem ez a legfőbb gondja. Ráadásul a covid osztályokon nem jellemző a hálapénz, a más betegséggel küzdők nagy része pedig most el sem jut orvoshoz"

- olvasható a cikkben.

– Nehéz elképzelni, hogyan fogják felderíteni a hálapénz elfogadását a kórházban, tekintve, hogy ez jellemzően szűk körben történik, ahol mások nincsenek jelen – kommentálta hírünket Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojekt-vezetője. Szerinte az orvosok esetleges megfigyelése – például egyes helyiségek bekamerázásával – súlyos adatvédelmi kérdéseket vet fel. Olyannyira, hogy ez esetben az adatvédelmi jog megsértése jóval súlyosabb lenne, mint az az előny, amit a bűncselekmény felderítése jelent. Ugyanakkor a hálapénzt elfogadó orvosok leleplezhetők adóhatósági eszközökkel, ha például felderítik, hogy a hivatalos jövedelmüknél magasabb színvonalú az életvitelük, de akár betegek bejelentése alapján is van mód lebukásra. A kórházi, rendelői munka során viszont nehezen képzelhető el az orvosokkal szembeni tömeges nyomozati munka, és az őket lebuktató akciók sora.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
azért talán jó lenne nem összekeverni a hálapénzt az előre kialkudott összeggel...ki a tökömnek van bármi köze hozzá, főleg a korcs hordájának, ha én valóban úgy ítélem meg ,hogy az orvos sokat tett értem és díjazni akarom.../persze tudom, az adó elkerülése fáj a tetű csútinak/... azt az orvost kéne büntetni...aki előre közli a "tarifáját"...ennyi...ez megint egy olyan törvény ,amit nem lehet betartatni, a hálapénzt nem nyilvánosan szokták,tanúk előtt adni!!! ez megint csak a gyengeelméjű híveknek ,hogy lássák a vezér foglalkozik velük.,..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
baszki...mintha a rákosi rendszer kezdene éledezni...hehehe...hálapénzrazziák, hálapénz figyelő kommandó...

-dokikám pakold ki a zsebed!...aha..mi ez a százforintos he?
-hát izé..
-na?
-hát a kávéautomatába...
-persze..ezt ismerjük..már írom is a jegyzőkönyvet...méghogy kávéautomata...pfffff..fel vagy függesztve!

a kedves vezető is megnyalná a tíz ujját, ha megtudná a magyaroknál mi folyik(náluk nincs ilyen probléma, mert orvos sincs)
Pálinkás Pál
azért talán jó lenne nem összekeverni a hálapénzt az előre kialkudott összeggel...ki a tökömnek van bármi köze hozzá, főleg a korcs hordájának, ha én valóban úgy ítélem meg ,hogy az orvos sokat tett értem és díjazni akarom.../persze tudom, az adó elkerülése fáj a tetű csútinak/... azt az orvost kéne büntetni...aki előre közli a "tarifáját"...ennyi...ez megint egy olyan törvény ,amit nem lehet betartatni, a hálapénzt nem nyilvánosan szokták,tanúk előtt adni!!! ez megint csak a gyengeelméjű híveknek ,hogy lássák a vezér foglalkozik velük.,..
justhpeter
Tehát kezdődik januártól a kórházi látványpékég. Meglepett volna ha nem állnának elő valami új marhasággal, ami nyilvánvalóan csak lepelnek jó a sok disznóság eltakarására. Természetesen erre is jut majd ember, csak a kórházi ágy mellé nem fog jutni. A rendőrlogikával működtetett országban nem is lehet ennél többet, ne adj Isten okosabbat várni.
ómió
Na! A végén még "kivezetik" a Rákosi-ösztönző utolsó szeletkéjét is?
Nessy
@ómió: Tévedni emberi dolog. A hálapénz a hatvanas években kezdett általánossá válni. Az ötvenes években 10 dkg kávé, vagy egy doboz Konyakos meggy volt a köszönet! Nem "ráhazudtam", tudom!
ómió
@Nessy: Ezért tévedhetsz te is! Ugyanis Rákosi efftársatok, még a negyvenes évek végén, szándékosan alacsonyan határozta meg az orvosi béreket, mondván, hogy akiket majd meggyógyítanak, azok kipótolják nekik! Na, ezt cipeltük egészen jövő januárig! Ezt, úgy látszik, nem tudtad!
csak úgy....
@ómió: csak nem a rákosi efftárs titkára vótá,hogy te mindent jobban tudsz!?
Pálinkás Pál
@ómió: te mennyit kapsz ezért a sok marhaságért??? vagy ha meggyőződésből vagy ilyen hülye, akkor nagyon sajnálom a családodat!!!
Gazella
Mdnnek a folyosón, betörnek az orvosi szobába, rátörik az ambulnacia vizsgáló ajtaját és ''most megvagy!' Kiáltással'' rácsapnak a doki kezére :D
csak úgy....
faxa! akiknél pénzt találnak a kórházba azok mennek a dutyiba?
tudode
Aki mostanában nem szorult kórházi ápolásra, fogalma nincs arról, hogy zárlatban mi a bánatot ellenőriznek, akkor amikor minden műszakban más ápolószemélyzet rohangál az ápoltak között, azt sem tudva, hogy ki fia, borja az, akik ápolásra szorulnak, amely olvasható az egészségügyi dolgozók megpróbáltatásairól:
.
---„Miután beöltözünk, a bolondok háza fogad minket” – ápolók beszélnek életük legnehezebb heteiről
.
g7.hu/elet/20201214/miutan-beoltozunk-a-bolondok-haza-fogad-minket-apolok-beszelnek-eletuk-legnehezebb-heteirol/
.
g7.hu/elet/20201214/miutan-beoltozunk-a-bolondok-haza-fogad-minket-apolok-beszelnek-eletuk-legnehezebb-heteirol/

Az ápolók úgy érzik, a teljes bizonytalanságba taszították őket
g7.hu/elet/20201118/az-apolok-ugy-erzik-a-teljes-bizonytalansagba-taszitottak-oket/
-----------------------------
-----Túlterhelt, pénzügyileg kivéreztetett magyar kórházakra szakadt rá a járvány
g7.hu/kozelet/20200323/tulterhelt-penzugyileg-kivereztetett-magyar-korhazakra-szakadt-ra-a-jarvany/
-------------------------------------
.
Sőt!
.
Az egészségügyi dolgozók fejük felett a Demoklétsz kardja, aláírjam-, ne írjam alá a fizetésemeléssel együttjáró vezényelhetőséget!
ómió
@Pálinkás Pál: Ilyen súlyos a bolsi elmebajod? Az OPNI-t meg Böszme efftársad bezáratta előtted? A valóság meg üldöz? A "bolsevik megnyugvás" meg sehol? Se a hazudozásod, se a mocskolódásod nem enyhíti? Ez ám az "efftársi pech"!
ómió
@csak úgy...:Attól, hogy te kizárólag a disznóólkultúrát tanultad ki efftársilag, más még utánanézhetett ennek a "hálapénztörténetnek", nem gondolod? Netán olyan, hogy gondolat, a te fejedben még nem fordult meg? Akkor viszont ne is folytasd!
csak úgy....
@ómió: rólad az isten sem mossa le,hogy gyagyás vagy! efftársilag
Nessy
Jelenleg a "kormányzás" legfőbb eleme a szankciók, büntetések, bírságok elrendelése és betartatása. Természetesen az alanyokat a kormány jelöli ki! Ettől biztos csökkenni fog a fertőződtek és az elhunytak száma!
Pálinkás Pál
@ómió: az a baj veled -..hogy te még csak nem is a gyengeelméjű fideszes vagy, mert az nem tehet róla,úgy született...te az undorító,pénzért mindenre kapható provokatőr vagy...
ómió
@Pálinkás Pál: Merthogy eszerint te gyengeelméjű bolsinak születtél, aki pénzért, amúgy, mindenre kapható! És ezt variálva hazudod a másikra? De muszáj mindig magadból kiindulnod? Úgy az "efftársi"?
ómió
@csak úgy...: Efftársilag gyagyás legfeljebb te lehetsz, fajkretén! Úgy, mint egy a mocsokbolsi efftársaid közül!
Pálinkás Pál
@ómió: te annyira buta vagy...hogy veled vitázni sem lehet...nem okoz semmi kihívást...olyan mintha egy molylepkével beszélgetnék...
ómió
@Pálinkás Pál: Akkor, fajkreténként, maradsz az aljasbolsi ráhazudósdinál? Mivel ebben gondolkodnod se kell, (de így, hogy nincs mivel, hogyan is tudnál) látszik, hogy téged Lenin efftársad is erre "teremtett"!
kissé felnőttem
akkor első lépésben a képviselők ne legyenek piff puff holmi bizottságokban plussz pénzért meg ne az első napon a saját béreiket juttassák a csillagos égig .Azán az elképzelés az orvosokat tán minden ki és belépéskor levetköztetik,? Vagy úgy tárolják majd mint a Pillangó cimű könyv ahogy irja.?
Ti meg gátlástalanul rendezitek majd az összeget számlagyáras módszerrel? ó hogyne. Amúgy a kapujuk elé ültetitek a közmunkásokat videóra vegyék ki jár hozzájuk vendégségbe?
Blöd köd van mi? másik ? én kapok egy számlaszámot átutalom és le veszitek a doktor fejét. ?
Hamar elfogynak !!!:Ahelyett, hogy tissztességes bért kapnának . Ti vagytok az ország vezetői és nem adtok a népnek Bizalmat ? kacagnom kell . akkor mit vártok el ? Ja ti meg lassan felujitott kastélyokkal fogtok reprezentálni a JAHTozás után ezt is lehet vagy átiratni a fél balatonpartot ? egy kisebb közösségre? 3 hónap és elfogy az ország.a rét az erdő akkor utána hogy lesz a reprezentáció magasabb körökben? Cégesautóval éves benzin kártyákkal? tán fontos ember ingyen lakhat ? stb?
ómió
@Pálinkás Pál: Üdvözöllek, nyomi! De hablatyolni te szoktál! Meg még hazudozni is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.