Fellegi Tamásék 1,5 milliárdot kaptak szállodafejlesztésre az átláthatatlanul osztogatott turisztikai támogatásokból. A Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. is hozzájutott 840 millió forinthoz a Hotel Nonius megújítására.
Forrás:
24.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
A bátor magyar keresztények már csak így tolják. Titokban. Az éj leple alatt. Ez olyan keresztényi.
Van egy történet az Újszövetségben, ami sokakat meg fog döbbenteni, (mert elég rosszul hangzik elsőre, és kicsit túl erőszakosnak tűnhet - főleg egy könyörülő Istentől és Jézustól) de a jelentésére, a tanítására figyelj inkább:
"Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét. Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé. Péter azonban így szólt hozzá: „Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd?”
Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!” E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta. A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették.
Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről. Péter megkérdezte: „Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet?” „Igen, ennyiért” – válaszolta. Péter folytatta: „Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek.” Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették.Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról." /ApCsel 5,1-11/
Van különbség igazság és hazugság között!
nepszava.hu/3105935_mellar-orban-a-ner-elitet-mentette