Feljelentem magam a Mi Hazánk által ma meghirdetett polgári engedetlenségi mozgalom keretében, hogy így tiltakozzak a túlzott lezárások ellen – írja Facebook-oldalán a párt elnökhelyettese.

Dúró Dóra besokallt, megszegte a kijárási tilalmat

Dúró Dóra szerint észszerűtlen, hogy futni sem mehet a szülő, miután lefektette gyermekeit, ezért pénteken szándékosan megszegte a kijárási tilalmat este 8 óra után, amikor lakóhelye egy km-es körzetében futott.

Négy gyermekem van, a munkaidőmön kívül igyekszem minél többet velük lenni: délutánonként együtt tanulunk, játszunk, különórákra visszük őket, vacsorázunk, mesélünk, és lefekszenek. Mire végzek a velük kapcsolatos teendőkkel, bizony bőven nyolc óra után járunk, így csak ilyenkor tudok például sportolni is. Ha kutyát sétáltatni lehet késő este, akkor talán kisgyermekes szülőként futni is. Jelentkezzen, akinek veszélyeztettem az egészségét!

- magyarázta Dúró, aki lemond mentelmi jogáról, és szorgalmazza az uszodák és edzőtermek megnyitását is.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Dúrócska Dórácskának még ha igaza van akkor is szarok arra amit mond és csinál. Ennyit ér.
Ja és ne mondja már, hogy 4 gyerek mellett egész napi aktivitás után ő még tud futni. Ugyan már.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Utálatos hányinger mese daráló hugysonoviszta bleee ...
ómió
Mentelmi joggal ezt a "vakmerőséget"!
levarosbukta
@Gazella: Olvastad a könyvet, vagy csak utálkozol?
Nyírfa
Hasonlít kicsit a Vajna Timire. A szem a lélek, az arc a jellem tükre.
Egy korsó hideg barna
Amíg tart a gyerek különórája, addig nyugodtan futkározhatna.
Ez csak műbalhé, orbánék felcsavarták a rádión a nép hangját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.