A Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között tervezett vasúti alagútra és a Budapest-Varsó nagysebességű vasútra szerezne pénzt a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaiból. 

Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a támogatást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút magyarországi szakasza és a Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között tervezett új vasúti összeköttetés környezetvédelmi munkarészeire fordítanák.

A közép-európai fővárosokat környezetkímélő módon összekapcsoló nagysebességű vasúti kapcsolat létrehozásáról már készül a megvalósíthatósági tanulmány. A létrejövő infrastruktúra kényelmes, gyors, egyéb közlekedési módokkal versenyképes összeköttetést teremthet Budapest, Pozsony, Prága és Varsó között, bekapcsolná a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba – írták.

A pályázatokat március végéig lehet benyújtani, a mintegy 290 millió eurónyi "visszahulló forrás" odaítéléséről nyáron dönthetnek az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői – tudatta az ITM.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.