Ezzel a címmel jelent meg nagyinterjú a Mandinerben az egészségügyért is felelős miniszterrel.

Kásler: "Szégyellje magát, aki az egészségügy helytállását tagadja!”

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kásler miniszter egy tízes skálán tíz plusz egyest ad az első hullám kormányzati intézkedéseire, a második, harmadik hullám idején hozott döntések értékelését azonban nem számszerűsíti.

A miniszter hozzátette, hogy a brit mutáns gyors terjedésekor is időben, jól döntöttek a szigorításokról.

Kásler Miklós szerint a mostani az nem nyitás, csak enyhítés, amit az is indokol, hogy 3,5 millió magyarnak legalább 90%-os a védettsége. 

Az egyes országok eltérő statisztikai módszereivel magyarázza, hogy a nemzetközi összevetésben magas a magyar halálozási arány, illetve azt mondja, nálunk

"sokan szenvednek oyan betegségekben, amelyek a koronavírus-halálozás szempontjából rendkívül magas kockázzattal bírnak."

Az egészségügyi ellátórendszer jó állapotban van, szerinte szó sincs arról, hogy ne tudnák ellátni a betegeket, bár elismeri, van a kórházak leterheltsége között különbség.

"Összességében a magyar egészségügy kiválóan helytáll. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az szégyellje magát."

- mondta az interjúban Kásler. 

Forrás: 24.hu
Címlapkép: MTI

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Te hülye, demens vén fasz senki nem a helytállásukat tagadja!!! Pont, hogy elismerjük az övékét, de nem a tiéteket. Ébredj már fel öreg és mondjál le és menj haza az unokád buksiját simogatni , ebéd után meg dőljél le aludni. A közéletben meg a kormányban szarnak való se vagy. És ha volt is bármilyen szakmai dicsőséged anno, na azt most nullázod le ...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@csipetke: Kihagytad a meseszepsegu hegedus zsuzsat, akirol kiderult, hogy vagyonokat koltott arckremre! Nem vicc, TENYLEG!
szegfue
@voltmárjobbis: Az már tudjátok, hogy anyukádnak mi a baja?
karma1
@voltmárjobbis: Minden egyutterzesem es szeretetem Veled meg Anyukaddal van! Nagyon drukkolok Neki - biztosan sikerulni fog meggyogyulni - a mai idos emberek sokkal durabelebbek, mint mi vagyunk.
szegfue
Hogy a fenében lehet 3,5 millió embernek 90 %-os a védettsége?! Hiszen nagyrészük még csak az 1. oltást kapta meg. Ha "védettek" vagyunk az 1. oltás után, akkor minek a 2.!? De ha elfogadom a 3,5 millió 90 %-os védettségét, akkor is M.o. lakosságát tekintve átlagban csak kb. 33 %-a védett!!! És akkor nyitni kell pihent agyuak??
balos
@csipetke: Mert a kinézetük alapján ,a beltartalom is hasonló az ö sötét lelkéhez!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.