Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy kecskeméti nő ellen, aki internetes társkereső oldalon hat férfitól összesen 1,7 millió forintot csalt ki.

Társkereső oldalon csalt ki 1,7 millió forintot férfiaktól egy börtönből szabadult nő

Fotó: Pixabay

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a nő röviddel egy korábbi, szintén csalás miatti börtönbüntetéséből szabadulva, 2016 decembere és 2017 márciusa között internetes társkereső oldalon hat férfival ismerkedett meg. A munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező, anyagi gondokkal küzdő vádlott hamarosan a sértettek bizalmába férkőzött, anélkül, hogy személyesen találkoztak volna.

Az interneten folytatott beszélgetések során az egyiküknek valótlanul azt állította, hogy jelzálogkölcsönt intéz az ingatlanára, és – banki ügyintézésre, földhivatali bejegyzésre, ügyvédi költségre, sőt még rendőrségi bírságra is hivatkozva – apránként több mint 1,2 millió forintot csalt ki tőle.

Másik áldozatával néhány beszélgetés után közölte, hogy a férjét az ingatlanukból ki szeretné vásárolni, ezért előtörlesztésre, biztosításra, közjegyzőre, értékbecslésre 335 ezer forintot kért kölcsön.

Volt, akitől egyheti ismeretség után vízvezetékcserére, egy másik férfitól pedig gyógyszerre és gyermeke születésnapi ajándékára kért pénzt.

A vádlott a kicsalt, bankszámlájára átutalt összegeket felélte és tartozásait a sértettek többszöri kérése ellenére nem fizette vissza.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@134.bátor: Igazad van. A csajnak nem volt esze, hiszen kicsiben csinálta a beetetést és a csalást, Vett volna példát a kormányról (lásd manyup).
nezelodo
Van ennél sokkal ügyesebb hölgy is, jól jövedelmez élettársnak állni kormánypárti politikus mellé, az se baj ha a "Notre-Dame toronyőr szépségű" az illető, mert hamar lesz állás, hatalmas, már nem szégyentelen nagyságú fizetés is, aztán csak akad egy vásárolt iskolai végzettség is.
kissé felnőttem
@nezelodo: lesz is nem is egy ebbe a felhozatalba 1970 ben borozóban mondták: pénzből élünk nem a munából pénzért minden kapható, szép lány is csunya is gázos gözös is ilyen a való világ

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.