Gundel Takács Gábor eddig igyekezett kimaradni a politikai csatározásokból, de még a nagyotmondásokból is, amit gondolt azt mondta, arról írt,  jó példa erre az elmúlt év végén közzétett véleménye a Szájjer ügyről, amiben leírja, hogy szerinte hazugság egyszerűen hibának nevezni a történteket. Most azonban, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke lett sokkal megfontoltabban nyilatkozik úgynevezett kínos kérdésekben.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@Nyírfa: Szerintem nem. Legalábbis ez a nyilatkozata nem áll szemben, de még csak nem is "elfogadóbb" a Szájerről megfogalmazottal.
Szájer politikai pozícióban, politikusként képviselte hazánkat. A tette erősen lejáratta őt, a pártját és Magyarországra sem vet jó fényt! Ez annak tükrében még felháborítóbb, hogy 30 éve tudták a pártvezetésben, hogy homoszexuális. Míg sokkal kevésbé komoly pozíciókban C típusú átvilágítást végeznek, addig Szájer simán zsarolható volt mind EU képviselőként, mind nagykövetként! Hogy a parlamenti képviselőségéről ne is szóljunk.

A foci EB-n nem politika jelenik meg a No racism! szöveggel vagy a térdepeléssel. Viszont utóbbi köthető a BLM mozgalomhoz. Értem, hogy Gundel Takács Gábor miért fogalmazott úgy, hogy az úgy is magyarázható, hogy az elvei változtak. Én nem értek vele egyet, mert én simán rasszizmus elleni fellépésnek gondolom a féltérdre ereszkedést, tehát nem politizálásnak.
Ettől még elfogadom, hogy ő - és még rengetegen - viszont zéró toleranciával állna ehhez a kérdéshez, vagyis semmilyen sporttól távol álló akciót nem lát szívesen a pályán. Én is ezt szeretném!!!
Csakhogy nem számol a primitív közönséggel és az aljas politikusokkal! Miattuk lehetetlen megvalósítani azt, ami egyébként a sport lényegét - semmi egyéb, csak sport! - jelenti :(

Amíg "buzi franciák, szar szlovákok" rigmussal vonulnak focidrukkereink a meccs helyszínére, amíg "Cristiano homosexual" kántálás hallatszik a portugálok ellen, addig létjogosultsága van a térdepelésnek is!
Nyírfa
@Emmersson71: Szerintem semmi nincsen sem önmagában, sem önmagáért. A sport, a művészet, az életünk minden szegmense, a munkahelyeink, mi magunk a nap 24 órájában át vagyunk szőve a politikával, ugyanis az maga a közélet, amelynek, akár direktben, akár szimbolikusan, akár távolságtartóan, akár hárítva, akár tolakodóan, de elidegeníthetetlenül a részei, a részesei, az alakítói vagyunk. Politizálsz a szakszervezetben, a piacon, a tévé előtt, az utcán , a stadionban, és mindenütt, ahol , amiben aktívan vagy passzívan véleményt nyilvánítasz.
Kulturált környezetben - társadalmakban - a vélemény nemcsak szabad, hanem adekváton kommunikált, így a rasszizmus elleni világ-összefogást a magam részéről üdvözlöm.

Gundelt nagyon intelligens embernek tartottam,ezért sokkal többet vártam volna tőle, és ez az elmúlt évekre is vonatkozik.
Nyírfa
Nem adekváton, hanem adekvátan. Bocs.
Emmersson71
@Nyírfa: Ezért mondom, hogy utópia a politikamentes sport. Pedig milyen jó volna 90 percig csak focit nézni és nem hallgatni közben, hogy egyik csürhe szidja a másikat, annak országát vagy egy-egy játékosát!
Ez olyan, mint amikor az egyszeri munkaközvetítő mondja a munkanélkülinek: ha maguk mind elhelyezkednének, akkor én lennék állástalan.

Mennyivel jobb lenne, ha a Pride-ot nem kéne rendőrrel biztosítani, mert okafogyottá válna, ugyanis nem lennének homofóbok :) És ezzel nem a Pride ellen vagyok, ez ugye érthető?!
Nyírfa
@Emmersson71: :)

Ma az egyik cikk alatt idéztem Carl Rogers gondolatát a feltétel nélküli elfogadásról.
Igen, jó lenne, ha maga a Pride is okafogyottá válna, mert már természetesnek tartanánk az általánostól eltérő viselkedési mintákat.
A szurkolótáborok vandálkodását közmegegyezésen alapuló példamutatással lehetne megszüntetni, de hát ez a társadalom kulturáltságának a függvénye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.