A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy megyei Szövetsége (NYSZSMSZ) a miniszterelnök segítségét kéri – írja a Népszava.

Orbán Viktorhoz fordultak a kínai vakcinával oltott nyugdíjasok

A laphoz eljutott levélben ez áll:

Szövetségünk kéri a miniszterelnök úr intézkedését, hogy a statisztikai mintavétel elve alapján önként jelentkező 60 év feletti nyugdíjasokon az állam költségén végezzék el azt a hatásvizsgálatot, olyan létszámban, amely meggyőzően bizonyítja vagy cáfolja a médiában és a közbeszédben tetten érhető véleményeket.

A megyei nyugdíjas-szervezet a kínai Sinopharm vakcina ügyében fordult a kormányfőhöz, mivel szerintük egyre zavarosabb a kép, hogy a 60 év felettiek körében mennyire hatásos az oltás.

Stikel János, a NYSZSMSZ elnöke a levél megszületését azzal indokolta, hogy teljesen ellentmondásos hírek jelennek meg a sajtóban a szakemberek és a politikusok részéről a Sinopharmmal kapcsolatban.

Aggodalmuk nem alaptalan, a napokban derült ki, hogy a Videoton dolgozói között végzett felmérés szerint a Sinopharmmal oltottak jelentős részénél nem alakult ki védettség.

Forrás: nepszava.hu

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
Az a lényeg,hogy a Sz@rgyártó Petike,legombolta a sliccszeműektől a "proviziót" (..ne legyen neki elég
gyógyszerre) (;-))
human
@division: Az a furcsa, hogy Orbánék kiállhattak volna, hogy OK elismerik, hogy a kínai oltás gyengébben teljesít, mint ahogy várták (mondjuk a 60 év felettiek oltására nincs mentség, mert azt még Kína sem javasolta) és elnézést kérnek és elmondják a megoldást azok számára akik védtelenek maradtak a vírus ellen. Azaz harmadik oltást kapnak. DE NEM. Orbán valamiért nem hajlandó elismerni ezt a hibát.
És eddig tartott a politikai korrektségem. Szerintem ne is ismerje el. Ezt szándékosan csinálták pusztán politikai és pénzügyi haszonért. Többek közt ezért tartom Orbánt hazaárulónak. Magyar emberek életét feláldozni önző módon saját érdekeiért kimeríti a hazaárulás fogalmát.
division
@human: Ebben egyet kell értenem veled, a 3. oltással viszont az a gond, hogy egyelőre nem engedélyezett.
human
@division: És kérdés, hogy miért? A tipp az, hogy az egy hiba beismerése lenne és az rombolná Orbán tévedhetetlen imázsát.
Na mindegy. Mihamarabb kénytelenek lesznek engedélyezni, csak még ki kell találniuk a kommunikációt hozzá. Viktor nimbuszát nem érheti kár.
division
@human: Állítólag rövidesen megkaphatja majd mindenki akit Sino - val oltottak.
nezelodo
Meg lesz oldva ez a nehéz kérdés, megkapják hamarosan a sokadik Nemzeti Konzultációs levelet, amiben biztos benne lesz a kérdés, hogy mi a véleményük a kínai Maó Könnyéről, és azokról akik "terheléses támadást" indítottak a kormány regisztrációs lapjai ellen, hogy Pf oltást kaphassanak. Aki jól válaszol öt kiló krumplit vagy egy megafont nyerhet, hogy hangosan dicsőítse a fő-fő vezénylő tábornokunkat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.