A korszerűtlen dízelautókat fokozatosan fogják kitiltani a fővárosból – adta hírül az index.hu.

Hivatalos: kitiltják Budapestről a dízelautókatFotó: Unsplash

Az index.hu értesülései szerint a fővárosi közgyűlés még idén dönt a céldátumról. A konkrét céldátumot a főpolgármester terjeszti majd a Fővárosi Közgyűlés elé a dízelautók forgalmának tilalmáról. Karácsony Gergely ezt a közelmúltban jelentette be, amikor a Greenpeace Magyarország átnyújtotta neki azt a 45 ezer aláírással ellátott petíciót, amely az emberek egészségét súlyosan károsító dízelautók kitiltását követeli.

A Levegő Munkacsoport helyesli a tervet, és azt javasolja, hogy már jövőre kezdjék el a kitiltást. A szervezet álláspontja szerint ez felelne meg a nemzetközi tendenciáknak. 

Egészen pontosan azt szorgalmazzák, hogy 2022 júliusától kezdve több éven át, fokozatosan vezessék be a korlátozást, először a védett övezetekben, majd a Nagykörút és a Budai körút által határolt területen, végül pedig úgy, hogy a főváros területén 2024-ben csak Euro 4-esnél, 2026-ban pedig csak Euro 5-ösnél jobb besorolású dízelautókkal lehessen közlekedni. A belváros ilyen értelmű zöldítése közben a helyi lakosok 2022 júliusáig regisztrált autói átmenetileg mentesülnének a korlátozás alól.

Forrás: index.hu
Fotó: Unsplash

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
@Emmersson71: Nem azzal, KARI GERI! Mi autóval, akár DIESEL...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@durbincs: Akkor te mi vagy??? egy szemét a sarkon buzi farktalan-- seggnyaló fidesz szemét ////
gina
@Shikari: Még mindig 100x jobb mint egy büdös putris cigány agya, te idióta IQ null
gina
@ómió: Te senki kis buzi paraszt román, nyald a seggét e cigány által kijelölt régi Alzheirmeres beteg Tarlósnak, olyan nagy bazi barom vagy hogy fáj, de irogatsz mert sehol nem figyelnek egy ilyen kis patkányra mint te is
gina
@durbincs: Nézd vissza te töketlen állat mennyi bejegyzést irogatsz.. nincs otthonod te agytalan barom, tünj már el innen te kis szemét agitáló cigány proli-- a kocsmádban jobb a helyed részeg töketlen barom
ómió
@gina: Most meg már a románbolsi patkányságodat hazudnád a nyakamba, vaginatrippel efftársnő!?Ne azzal strapáld patkányságodat! Inkább a Böszmeszart törölgesd le a mocsokbolsi pofádról! Dugógeri efftársad dugóiban bőven lenne rá időd!
simmering73
@durbincs: Te vagy a szopott fasz rossz oldalán bányakeccós hülyegyerek. Na mássz rá anyádra és csináld meg ötször, hogy ne kívánja többször.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.